6. Fejezet

6. fejezet Béküljünk! 

Na, szóval meglett a 60 om (meg egy kicsit több is). Sőt! Meglett az első komment is.:D Örültem neki nagyon.:) A következő részt mikor hozzam? Legyen meg a 100 komment vagy 2 komi és hozom a 7.részt.:) Jó olvasást!

Sokat gondolkodtam, hogy elmenjek-e a találkozóra. Végül döntöttem. Nehezen és biztos voltam benne, hogy helytelenül, de nálam furcsa is lenne, ha jól csinálnák valamit. Amúgy a találka helyszíne, az a kis étterem féleség lenne, nyolc órakor. Nyolc óra van. Drámai hatásszünet. Éssssssssssssssssssssss……………………………………………………
Én itthon ülök.
Nem. Nem mentem el a találkára.  Most csalódtatok igaz? Kicsit én is csalódtam magamban. De korántsem akkorát, mint Zaynben.

-          Szija Carolina! – szóltam bele, pont nyolc órakor a telefonban. Mármint én hívtam Carolinat.

-          Szijamija! Na, hol vagy? étterem vagy otthon?

-          Otthon – mondtam. Igen. Vele beszéltem meg minden egyes gondolatomat, de még ő sem tudta mi lesz. Ez talán azért van, mert én sem. Egy órája még úgy volt, hogy elmegyek fürdeni, hogy kész legyek nyolcra. Most mégis itthon ülök egy adag csokis fagyival.

-          Ne is bánkódj. Legalább most vesztetek össze, nem akkor, mikor már összemelegedtettek volna.

-          Nem megy neked ez a jobb kedvre derítés…

-          Akkor mondok másik jó oldalt, nem fog beszólni egy rajongó sem.

-          Még mindig nincs jobb kedvem.

-          Mért van egyáltalán rossz kedved? Pont miatta? Legyen inkább azért rossz kedved, mert elfogyott a fagyim.

-          Nekem még van! pont azt eszem – mondtam és egy ördögi kacajjal fejeztem be. Ezen mind a ketten nevettünk.

-          Gyakorold még ezt életem!

-          Jójó! Fagyi evés közben, majd rád gondolok, és ördögi nevetést gyakorlok!

-          Ha valaki elsétál az ajtód előtt, tuti fogyatékosnak hisz majd.

-          Max anyu vagy apa sétálna el az ajtóm előtt.

-          Ja, akkor mindegy. Ők úgyis tudják, hogy nem vagy épp.

-          Mondod te. Mrs. kell egy egyszarvú!

-          Jól van, na!

-          Na, leteszem és még egy kicsit sajnáltatom magam és utána felkelek, mintha nem is ismertem volna az One Directiont.

-          Jól teszed! Szijamija! szépálmokat!

Letettük. Folyton csak azon járt az eszem, hogy Zayn ebben a pillanatban is egyedül ül egy asztalnál és engem vár. Nem baj. Így járt. Lehet, én fújom fel, de megmondták, hogy koptasson le, megtette. Aztán meg mégis barát akar velem maradni, akkor ugorjak a nyakába? Nem vagyok egy kutya, hogy kirakjon, befogadjon… oké, inkább mindegy. Én mindig is sértődékeny voltam. Olyan tíz percig „Nyugi Caroline. Inkább ne is gondolj semmire. Beszív-kifúj” perceket tartottam. Aztán mikor már minden hülyeség kimet a fejemből, elkezdtem a netten nézelődni. Leginkább twitteren nézelődtem, mikor megláttam egy kiírást. One Direction fan írta ki. (Ezt még akkor követem be, mikor a fényképeket segítettek csinálni). „Most zajlik éppen Zayn és Caroline békülős randija.<3 szurkolok nekik.:D” Szerintem aranyos. Szeretem az olyan rajongókat, akik örülnek, ha a bálványuk örül, és nem meg akarják tépni azt, aki miatt örül. Szegény, ha tudná, hogyha lenne, sem lenne randi, de még csak nincs is, ami randi lehetne. Na, ez így értelmes volt. Ezek után maradtam a filmnézésnél.

Másnap későn keltem. Anya és apa már rég elmentek. Este még mondták is, hogy délben indulnak (igen, délután kettőkor bújtam ki az ágyikóm karjaiból) New Yorkba. Holnap este jönnek meg, ha minden igaz. Ha pedig nem igaz semmi sem, akkor holnapután délelőtti géppel. Addig éljen a magány! Ma sajnos Carolina nem ér rá. kárpótlásul, holnap egész nap együtt leszünk. Hihetetlen milyen jól kijövök vele. Egyszerűen imádom a hülye fejét.

Egész nap csak a hasamat fogom süttetni. Ezt már reggelinél (amit délután háromkor ettem) eldöntöttem.

Mind a tervem szerint haladt. A nagy tervem igaz csak annyiból állt, hogy kibattyogok a hátsókertig és napozok, de akkor is. Kicsit úszkáltam a medencében, de nagy részében napoztam. Mikor már a napocskám kezdett elbújni, felöltöztem és nekiálltam ebédelni. Igen, a késés a mai nap megszokott, mert a nyolc órakor tartandó ebéd nem megszokott… másnál. Nálam ez teljesen rendben van. Közben a postás hozott egy levelet, amit nekem kellet átvennem. Este nyolckor mióta szállt még a postás egyáltalán? Biztos ő is szenved a kényszeres késésben.

A nagy semmittevést folytatva a szobám ágyán feküdtem. A tv ment háttérzajnak, de nem is figyeltem rá. Nem csináltam semmit egész nap, de nagyon fárad voltam. A hasamon feküdtem és a takaró t öleltem magamhoz. Rajtam volt már a pizsamám, mert úgy éreztem bármelyik percben elaludhatok. A szemhéjam már rég csukva volt, csak az agyam kattogott. Teljesen értelmetlen dolgokon gondolkodtam. Mint például, hogy a narancssárga szín nem megy a lilához, meg hogy a banánt szokták-e mézzel enni… tehát tényleg jelentéktelen dolgokon gondolkodtam.  A nagygondolkodás közben meghallottam, hogy kinyílik az ajtóm. Tekintve hogy egyedül voltam az egész lakásban, ezt furcsálltam. Normál esetben sikítva magamra húztam volna a takarót, de most még a mozgáshoz is lusta voltam. Ha betörő, rabolja ki a házat, csak engem ne keltsen fel. Azért a kíváncsiság mégis mozgásra bírta a számat.

-          Ki az? – kérdeztem a párnámban dörmögve.

-          Az a személy, akinek még a teleont sem vagy képes felvenni – mondta egy mosolygós hang. Rögtön tudtam, hogy Zayn az. Még egy indok, hogy ki ne kelljek ki az ágyból. Ha be tudott jönni, ott ki is mehet. Amúgy meg, hogy jött be a zárt ajtón?

-          Hol jöttél be?

-          Az ajtón?

-          A zárt ajtón?

-          Nem volt bezárva – igen rossz szokásom, nyitva hagyni.

-          Akkor ki is mehetsz a nem zárt ajtón!

-          Kösz, de nem.

-          Menj már el! – mondtam már egy kicsit hangosabban. Mármint, ahhoz képest, hogy eddig a párnába fúrt fejjel dumáltam. Az utolsó mondatomat kómásan, de normál hangerőn mondtam már neki.

-          Nem! – vágta rá lazán. Azt hittem rosszul hallok. Mi az, hogy nem? Mégis csak az én házam. Na, ez így bénán hangzik, de akkor is!

-          Tessék? - kérdeztem rá, hátha tényleg rosszul hallottam.

-          Nem megyek el! – jelentette ki határozattan. Még jobban a párnába nyomtam a fejet és beledünnyögtem valamit, amit még én sem értettem. Ne kérdezettek mért, de jól esett.

-          Tessék? - kérdezett vissza a dörmögésemre. Nem válaszoltam rá.

Hallottam a halk lépteit, aztán, hogy besüpped mellettem az ágy.

-          Tudod vártalak tegnap, de biztos nem jutott el hozzád az üzenetem.

-          De láttam a tv-ben – motyogtam közben. Elfordultam oldalra, hogy Zaynnek háttal legyek. A szememet még véletlen sem nyitottam ki.

-          …Vagy csak nem akartál eljönni – mondta magának.

-          Ja - hagytam rá. Nem tudom végül is kihez beszél most, de mindegy.

-          sajnálom!

-          Nem kell!

-          Hm?

-          Tudod, gondolkodtam és tudom, hogy túlreagáltam. Hisz nem vagyunk olyan nagy barátok, hogy felháborodjak, azon, hogy nem akarsz velem lenni, mert ártana az imidzsednek.

-          Ne kezd légyszi! Én szerintem vagyunk olyan jóba, hogy elvárd a magyarázatomat! – behalok a gyerektől. Legközelebb rám parancsol, mikor haragudja rá.

-          Lehet. De már csak voltunk.

-          Vagyunk.

-          Voltunk.

-          Vagyunk.

-          Csak voltunk.

-          Még mindig vagyunk.

-          Jó akkor vagyunk – mondtam, mert lusta voltam ezen vitatkozni. Gondolom most nem lepődött meg ezen senki. Szeretek lusta lenni.

-          Tehát barátok vagyunk. És én nem tudom mit gondoltam, mikor hallgattamTedre. Én tényleg úgy, de úgy sajnálom az egészet. Ha lehetne, mindent visszapörgetnék egészen addig, mikor beléptem a kávézóba.

-          De nem teheted meg.

-          Sajnos nem – mondta és elfeküdt mellettem az ágyon.

-          Ha rajtad van, a cipőd esküszöm, bármilyen lusta vagyok is megmozdulni, kirugdoslak az ágyamból! – mondtam fenyegetően, de amilyen kómásan beszéltem nem lehetetem valami meg győző.

-          Már az ajtóban levettem. Tudod mi a hátterem a telefonomon?

-          Úgy érzem, mindjárt megtudom…

-          Ez – mondta és az orrom alá dugta a telefonját. Megpróbáltam kinyitni a szeme, de a hirtelen fény nem igazán tett jót szegénykéimnek.

-          Megvakulok! – nehezen, de vetettem rá egy pillantást. Zayn a derekamnál ölelt át, én meg a nyakánál kulcsoltam össze a kezeimet. mind a ketten a kamerába vigyorogtunk. Persze ezt mind fürdőruhában. Tényleg előnyös kép volt. Jól álltunk be, nekem kifejezetten tetszett. Az egyik kedvenc képem a fürdőruhás napról. Normál esetben ugrálnák, hogy „küld át nekem most!”, de két dolog ebben megzavar.

1.       Lusta vagyok ilyenekhez most!

2.       Zaynre haragszom!

-          Már mindenkinek eldicsekedtem a háttérképemmel – mondta büszkén.

-          Ok.

-          Anyáéknak is elküldtem! Azt válaszolták rá, hogy aranyosak vagyunk, és hogy majd mutassalak be nekik. Majd süt TiTi sütit. Szóval kénytelen leszel velem kibékülni.

-          Mért is?

-          Mert gáz lenne, úgy bemutatni a szüleimnek, hogy nem vagy hajlandó hozzám szólni.

-          De tudod, mikor belegyeztél, hogy kerülsz engem, nem épp ara gondolt Ted, hogy mutass be a szüleidnek.

-          Jaj, de én tényleg nem úgy gondoltam. Nem akarlak kerülni. – mondta és a kezét a derekamra tette.

-          Ezt nem lehet máshogy gondolni- egy laza mozdulattal lesöpörtem a kezét a derekamról.

-          Ez igaz, de én, tényleg nem akarlak kerülni! – újra rátette a kezét a derekamra. Újból lesöpörtem a kezét a derekamról. Azaz söpörtem volna, ha tudtam volna. A laza kézmozdulatom már rég nem volt elég. Egy kicsit próbáltam még lekaparni rólam a kezét, de erősebben bizonyult. Újabb módszerhez folyamodtam. Semmibe néztem. Nem érdekelt, hogy itt fekszik mellettem, nem érdekelt, hogy a keze rajtam van inkább próbáltam aludni. Igen jól reagálom le a helyzetet. 

-          Holnap nem megyünk el fagyizni?

-          Carolinanal megyek el vásárolni.

-          Félelmetes, hogy saját magadat egyes szám harmadik személybe mondod.

-          Hülye! Carolina a neve a lánynak.

-          Milyen lánynak?

-          Akivel, ki tudtam tárgyalni mekkora a köcsög vagy!

-          Bírom ezt a Carolinat.  Babám ne haragudj rám! Naaa..! Szeretlek!

-          Ok!

-          Sírni fogok, ha nem bocsátasz meg!

-          Úgy sem!

-          Fogadjunk?

-          Inkább nem!

-          Holnap után ráérsz?

-          nem.

-          Mért mi a programod?

-          Semmi. Csak számodra nem érek rá aznap! .

-          Caroline, kincsem, én szeretném azt, hogy haragudj rám!

-          Álmos vagyok!

-          Akkor aludjunk! Szépálmokat cicám – mondta és áthajolva rajtam adott egy puszit. Azt hittem már végre megy el, erre meg befészkelődött mellém és hátulról átkarolt.

-          Mit csinálsz?

-          Alszok. Nem fogok virrasztani, ha nincs kivel beszélnem! Amúgy is álmos vagyok, csak még mindenképp akartam veled beszélni.

-          Ha álmos vagy menj haza aludni. Már beszélté velem.

-          Én addig el nem megyek, amíg haragszol rám!

Nem mondtam inkább semmit. Csend volt. Csak egymás szuszogását lehetett hallottuk. Olyan tíz perc kellet nekem, amíg átgondoltam mindent. Ez tényleg aranyos Zayntől, hogy eljött bocsánatot kérni. Nem gondolva arra, hogy ő talán tényleg csinált valamit a mai nap és, hogy tényleg álmos, esetleg már alszik, elkezdtem mocorogni az ölében. Kicsit szorosabban fogott magához attól félve, hogy esetleg itt akarom hagyni. Mikor észrevette, hogy csak szembe akarok fordulni vele, kicsit lazább lett az ölelése. Sikeresen végrehajtva a célomat Zayn kíváncsi szemeivel találtam szembe magam.

-          Szeretlek Zayn! – mondtam suttogva és megöleltem. Már nem haragudtam rá. Mikor neki is leeset, hogy most adtam tudtára, hogy nem haragszom rá, még szorosabban magához ölelt.

-          Istenem, de jó a tudat, hogy már nem utálsz – mondta, de egy cm-re se engedett távolabb magától.

Aznap este egymást ölelve aludtunk el. Ez akkor bármilyen aranyosnak tűnt, reggel már kevésbe. Esküszöm, soha többé nem játszok nyálas filmekben lévő békülős jelenteket.