9. fejezet

9. fejezet A buli

Lám itt van a következő rész.:) Na, ha továbbiakban is olvasnátok a blogomat, vagy komentet kérek, vagy 200 oldal megjelenítést. Jó olvasást!

...Nem volt időnk válaszolni a fiúk már be is foglalták a kanapát, mi meg elindultunk fel a lépcsőn. Valószínűleg az ülepes gatya és egy kinyúlt póló, nem a legjobb öltözék a buliba. Ebből még mi lesz jézusom? 

Én gyors befoglaltam a fürdőt, míg Carolina a gardróbomat vette célba. Megkértem, nekem is keressen ruhát, ha addigra nem végeznénk. Mire kijöttem, két ruha összeállítás volt kikészítve az ágyra. Tényleg jó stílusa van ennek a lánynak. Persze, amint kiléptem a fürdő ajtaján ő már bent is volt. Gyors magamra

Caroline ruhája.:)

kaptam, az eddig egyszer sem használt ruhadarabot. Őszintén megmondva féltem is, hogy nem lesz jó rám, vagy nem áll jól rajtam.  Egy egybe részes, felül fehér alul virágmintás szoknya volt. Hozzá egy krémszínű balerina cipő. Kiegészítőnek egy ezüst karperecet kerestem. Táskát is kellet előkutatnom, ami már nehezebb eset volt. Nehezen, de a krémszínű táskámat is előkerestem, a cipők közül. Nem tudom, mit kereset ott, de mindegy.  Közben Caroline is megérkezett. Ő először sminkelt és a haját csinálta, és csak aztán öltözött fel. Én a hajamat, csak átfésültem és hátradobtam. Caroline kivasalta a sajátját, pedig ha engem kérdeztek, így is egyenes volt neki. Nekem végül is ez is mindegy.  Nem sminkeltem sokat, csak egy kis alapot tettem fel. Próbáltam Úgy sminkelni, hogy menjen a ruhámhoz. Ha engem kérdeztek sikerült is.

Carolina ruhája

Carolina ennél merészebben sminkelt. Az ő ruhája is egybe részes volt. Az egyik kedvenc ruhámat választotta ki magának. Felül fekete és a szoknya része piros volt. Fekete balerina cipőt választott hozzá és szintén fekete kistáskát. Előkerestem neki, az úgyszintén kedvenc szívecskés fülbevalómat. Mikor felvette, megalapíthattam, hogy rajta jobban áll, mint rajtam. Még szerencse, hogy egy a mértünk mindenben. Egymást megnéztük még egyszer minden tökéletes-e aztán kiléptünk a szobánkból. Magamra nézve éreztem nem áll jól rajtam ez a ruha. Meg egy kicsit rövid is. nem túl k*rvás? Lehet nem ezt kéne felvennem. Már a lépcsőtetején álltunk. A fiúk már épp néztek volna felén mikor én hirtelen hátraarcot vágtam.

-          Hová mész? – kérdezte Liam lentről. Carolina rögtön tudta mi a bajom, mert vele ezt már közöltem a szobában. Szerinte persze jól áll, meg egyáltalán nem rövid meg az ilyenek.

-          Átöltözni! – feleltem a szobámba menet.

-          Minek? – jött az újabb kérdés.

-          Mert ez nem áll jól rajtam, na! – válaszolta türelmetlenül. Lábdobogást hallottam és hirtelen öt srác nyitott be a szobámba.

-          Hogy ne állna jól rajtad? Gyönyörű vagy benne! – mondta rögtön Zayn, amint végig mért.

-          Jó, tudom, hogy ezt most csak azért mondjátok, hogy induljunk már. De istenem kibírtok még tíz percet.

-          Én esküszöm, éjfélig simán elücsörgök a tv előtt, mert ma spongya bob maraton megy, de ez tényleg jól áll neked – mondta a fürtöske is.

-          Ja persze, tök rövid.

-          Egyáltalán nem. Ez pont így jó! – zárta le az egészet Niall.

-          Rendben. De akkor kimenetek?

-          Minek?

-          Hogy átöltözhessek.

-          Persze! – mondta Zayn – Fiúk indulunk! – szólt végszóként. A fiúk meglepődve én meg boldogan néztem rá. De megfogta a kezem és velem kisétált elsőnek az ajtón. Persze, hogy ne azért mennének, ki, hogy átöltözhessek. Végül beletörődve, hogy ebbe a ruhába leszek az est folyamán elindulhattunk a buliba.

A clubban elég sokan voltak. Mi leültünk azokhoz az asztalokhoz ahol fotelek voltak. Az ilyeneket én, és mint kiderült Niall is imádj. Olyan kényelmesek. Először én csak egy üdítőt kértem. Ezzel így volt Carolina, Niall és Liam is. Zayn, Louis és Harry persze nem így volt vele. Nem is baj, szórakozni jöttünk.

-          Nem megyünk táncolni? – kérdezte tőlem Zayn.

-          Mehetünk! – mondtam. Ketten el is indultunk a táncparkett felé. Egész jól táncolt. Egy csomó számot csak végigugráltuk, meg hülyéskedtük, de akkor így éreztük jól magunkat. Lassan senki nem maradt ülve. Egyszer láttam Carolinat Harryvel táncolni, Louist és Liam több lány társaságában táncoltak. Niall meg egy szőke lánnyal volt. Ahogy telt az idő úgy cserélődtek a párok is. Volt táncpartnerem Louis, Harry, Liam is. Körbenéztem, hol lehet Niall, hogy őt se hagyjam ki. Meg is találtam egyedül ülni a bárpult mellet. Gyors mellé siettem.

-          Egyedül? – kérdeztem tőle.

-          Elfáradtam.

-          Akkor nem jössz velem táncolni, mi?

-          Annyira azért nem vagyok fáradt! – mondta nevetve.

Liemen és rajtam kívül talán ő volt még józannak mondható. Jó nem az, hogy nem ittam alkoholt, de azért bőven határon belül voltam. Józanul nem találok haza, akkor részegen? Szoktam, de éreztem, hogy most nem kéne. Meg amúgy is, jól éreztem magam anélkül is. Zayn, Louis, Carolina és Harry, persze nálam is jobban érezték magukat. Ők négyen, szerintem a nevüket nem tudták. A részeg szó rájuk enyhe kifejezés.

Niall behúzott a tömegbe és elkezdtünk táncolni. Aztán elindult a kedvenc számom. Niall is ismerhette, mert velem énekelte a szövegét. A végén már nem is táncoltunk, csak ugráltunk és nevettünk egymáson. Jó volt. Aztán mellettünk felbukat egy másik táncoló pár. Vagy mi bukkantunk fel mellettük, nem tudom. Nem más volt ott, mint Zayn és egy csaj. Ha engem kérdeztek elégé rib*ncosan táncolt a csaj, Zaynnek. Ezt most nem féltékenységből mondom, nehogy azt higgyétek. Őszintén megmondom, nem voltam egy ici- picit sem féltékeny. Nem járunk Zaynel vagy ilyesmi. De ha még halálosan szerelmes is lennék benne, akkor sem, mert, tudom, hogy csont részeg a gyerek. Amint észrevett minket rögtön felén fordult. Egy kezét az én nyakamba a másik kezét Niall nyakába dobta és így támaszkodott ránk. Kicsit közelebb húzott minket, hogy halljuk, mit kiabál.

-          Nem azért mondom, de itt mindenki eltűnt!

-          Pedig mindenki itt van a clubban, csak szana- szét! – kiabáltam vissza.

-          Olyan jó, hogy látlak titeket!- mondta és mindkettőnket magához ölelt. Ezen elkezdtünk nevetni Nialllel.

-          Na, én elmegyek inni – próbáltam kicsúszni a kezei közül.

-          Én is – vágta ár Niall.

-          Mehetek veletek? – Nem értem minek kérdezi ezt meg.

-          Vár rád a táncpartnered, Mr. Figyelmesség – mondtam a háta mögé figyelve. A csaj ott állt Zayn mögött, arra várva, hogy folytathassák a táncot. Mr. Figyelmesség is hátrafordult és kiabált valamit a csaj fülébe. Erre a csaj felháborodva elment, Zayn pedig újra felénk fordult vigyorogva. Elindultunk a bárpult felé. Ott voltunk egy kevés ideig aztán nem tudom, hogyan mind a hárman elszóródtunk egymástól. Erre is csak mi vagyunk ám képesek. Ismerős arcot kutattam éppen, mikor valaki hirtelen hátulról megölelt. Amikor hátranéztem egy vigyorgó és részeg Harryt láttam.

-          Reméltem, hogy jól látom, hogy te vagy és nem mást ölelgetek – kiabálta a fülembe.

-          Reméltem, hogy valaki hatotok közül ölelget és nem egy ismeretlen.

-          Ha egy ismeretlen ölelget, szólj nekem és én megverem, jó? – kérdezte nevetve.

-          Rögtön szólók, ne izgulj.

-          De ne muszáj nekem. Szerintem, ha Louisnak, Liamnak, Niallnek, Zaynnek szólsz ők is megverik. Nem jössz ki levegőzni?

-          Mehetünk!

Elindultunk a hátsó ajtó felé. Kint elég hűvös volt. Hatan- heten voltak kint szétszórva az ajtó körül. Kettesével vagy egyesével álltak és legtöbbje, mind cigizett.  Megálltunk a fel mellet és beszélgettünk. Azaz Harry mondta ezerrel a hülyeségét én meg nevettem rajta. Nem az, hogy józanul nem normális, de részegen, hát az kész... Azt hittem behalok.

-          Tudom, mit akarsz, baby! – Jött el mellettünk két résszeg egyed, akik nem hagyhatták, ki, hogy ne mondják el, a világ legbénább részegen csajozós szövegüket.

-          Igen? Akkor még mit keresel itt?– válaszolta helyettem Harry.

-          Hozzád kiszólt? – kérdezte a másik.

-          Az, aki hozzád - mondta flegmán. Nekem valahogy nem tetszett ez a beszélgetés.

-          Ne akard, hogy baja legyen, a csini kis pofikádnak!

Erre már Harry is felkapta a vizet.

-          Mert majd, pont te teszel kárt neki?

-          Ne legen ekkora a szád a semmire!

Harry ellökte magát a faltól és már indult volna el a két srác felé. Én, mint jótevő persze rögtön elé álltam.

-          Gyere Harry, szerintem menjünk be – mondtam a szemébe nézve. Ő persze a két sráccal farkasszemezett mögöttem. Szép mondhatom!

-          Igen, szerintünk is jobb lesz, ha bemész. Sőt inkább menjél haza és aludjál – mondták nevetve.

-          Harry kérlek! – mondtam neki már egy kicsit hangosabban. Lenézet rám és elmosolyodott. Azt hittem bejön velem erre, meg…

-          Amit megbeszéltük a gondjainkat egymással.

És felbukkant az én őrangyalom. Nem, nem Zaynre gondolok most. Valószínűleg, ő egy csaj szájába matat valahol.

-          Hé, haver, gyere, meghívlak egy italra –mondta Niall (!) és megfogta Harry felkarját. Nem várta meg, míg bárki, bármit mond rá, fogta és behúzta maga után Harryt, míg a szabad kezével az enyémet fogta meg és engem is húzott maga után.

-          Ezt most mért kellet?!

-          Azért, hogy ne csinálj balhét. Meg ott volt előtted Caroline is.

-          Igaz, bocs – adott egy puszit a hajamba – Iszunk? – kérdezte újra feldobódva. Időt sem hagyva magának, hogy elkezdjen kijózanodni, máris fojtatta az alkoholizálást. Nem sokáig élvezte a társaságunkat, hamar itt hagyott minket.

-          Nem ülünk a fotelekhez? – kérdeztem szőkeségtől.

-          Menjünk. Mit iszol?

-          Semmit.

-          Olyan nincs.

-          Akkor egy Cola lesz.

-          Két Cola lenne – fordult a pultos srác felé. Kifizette és elindultunk a puffjaim felé.

-          Sziasztok! – vágódott rögtön le mellénk Liam.

-          Szia - köszöntünk mosolyogva.

-          Lassan össze kéne szedni a népet.

-          Most?

-          Még igyátok meg, addig is előre felkészülünk, lelkileg- testileg, hogy visszük haza őket.

-          Szerintem menjünk gyalog. Addig is józanodnak.

Beszélgettünk egy kicsit aztán elindultunk megkeresni mindenkit. Úgy beszéltük meg Liam, Luoist keresi, Niall meg Harryt. Nekem maradt Zayn és Carolina. Hamar megtaláltam barátnőmet, aki egy fiúval táncolt. Odamentem hozzájuk és rámosolyogtam a srácra.

-          Ellopnám a táncpartnered, mert megyünk haza – vette a lapot és lelépet a srác.

-          Én még nem akarok. Táncolni szeretnék!

-          Otthon táncolunk.

-          De az ne ugyanaz.

-          Nem, mert ott jobb lesz.

-          Ígéred?

-          Ígérem, csak gyere.

Elindultunk a kijárat felé, ahol a találkozót beszéltük meg. Ott volt már Niall és Harry. Odakísértem Carolinet és mondtam vigyázzanak rá, amíg visszamegyek Zaynért.

Bent kis keresés után megtaláltam őt is. A puffos asztalok egyikénél ületek. Zayn és még vagy öt lány. Odasétáltam mellé, ő meg rögtön az ölébe húzott. Ha az lehetséges, még részegebb volt, mint mikor utoljára láttam.

-          Gyere Zayn megyünk haza.

-          De én nem szeretnék.

-          De én szeretnék- a lányok elé csúnyán néztek rám. Nem, hogy idejövök és beülök az ölébe, rögtön el is viszem a beszélgető társukat.

-          Olyan jó itt. Én nem megyek még haza.

-          Akkor engedj el. Én haza megyek nélküled – mondtam, hátha így majd ő is jön utánam. Ha meg nem beküldöm érte Niallt. Nem az, hogy nem mentem ki, de az öléből nem tudtam felállni.

-          Inkább maradj velem – mondta és adott egy puszit az arcomra. Egy kicsit még próbálkoztam hátha elenged, de nem így lett. Mérgesen karba font kezekkel abba hagyom a próbálkozásomat és nem szóltam, nem néztem Zaynra. Ez egy idő után neki is feltűnt.

-          Haragszol rám?

Nem szóltam semmit.

-          Hercegnőm, nem kérsz az Innimből?

-          Nem, de ha egyszer, te nem akarsz jönni, akkor legalább engem engedj el, mert én már mennék – mondtam megsértődve. Persze egyáltalán nem haragudtam rá, sőt magamba jót nevettem ezen az egészen. Valahogy rá kell bírni, hogy jöjjön.

-          Menni szeretnél?

-          Igen – fordultam felé. Hirtelen felállt, de még mindig nem engedett el. Meg is lepődtem rendesen, azt hittem elesek. Ebben egyedül a derekamon lévő keze gátoltak meg.

-          Na, lányok, viszlát! – intett egyet feléjük és elindultunk kifelé. Egymás kezét fogtuk, nehogy elveszítsük egymást. Mire kiértünk már mindenki ott volt. Elindultunk gyalog haza.

Úgy mentünk az üres utcákon, hogy elől Louis, Zayn, Carolina és Harry mögöttük meg Liam, Niall és én. Nem volt sok dolgunk. Ők elöl egymást támogatva, énekelve, röhögve mentek. Mi meg csak mögöttük jöttünk, rajtuk nevettünk és beszélgettünk. Aztán áttétünk a járdára, ahol már egy- két autó előfordult. Nem sok, de ezek ott elől, amilyen gyorsan le tudnak jönni az út szélére, inkább jobb lesz a járda. A járdán, Harry és Carolina ment elől, Louis, Zayn és én mentünk középen utolsónak Niall és Liam jött.

-          Nem tudom, mit izéltál induláskor, szerintem baromi jól áll rajtad ez a ruha – mondta Zayn.

-          Köszi.

-          Szerintem is szép vagy benne. De tudod, mi tetszik a legjobban? – mondta Louis is

-          Na?

-          Hogy nem 100 cm magas sarkúba vagy. Tetszik ez a nem tudom, hogy hívják. Hogy is hívják? – kérdezte nevetve.

-          Topánka.

-          Az! Na meg, Carolna is topánkába van. Ha engem kérdezel ezerrel jobb, mint a magas sarkú.

-          Szerintem neked mindkettő jól áll! – Zayn.

-          Köszi, fiúk, hogy kielemezitek, milyen cipőt hordjak.

-          Igazán nincs mit meg, ha már itt tartunk, szerintem a zöld nem a te színed. Ne hordj zöld ruhákat.

-          Nem szoktam zöld ruhákat hordani, Louis.

-          Jól teszed. Ne is hordj. 

-          Jól van! – mondtam nevetve.

Újra kihalt utcára értünk és megint felálltunk az eredeti mentbe. Részegek elöl és józanok hátul.  Zayn megállt bekötni a cipőjét. Mi józanok, megálltunk mellett, míg végez. Mellettünk maradva jött  tovább.

-          Nem fázol Carolne? – kérdezte Zayn.

-          Nem köszi – kicsit fáztam amúgy. Jó, hát szoknyába voltam.

-          De hideg van.

-          Köszi, az infót.

-          Tessék a pulcsim –vette le agáról.

-          Köszi, de nem kell-idejött mellém és jóformán rám adta a pulcsiját.

-          Tessék – mondta mikor már rajtam volt.

-          Hát, köszi, drágám- még kaptam egy puszit, aztán előre ment a részeg bandához, mert elkezdtek énekelni valamit. Rögtön csatlakozott is hozzájuk.

-          Látod? –kérdezte Liam.

-          Mit?

-          Hát, hogy tök részeg a kölyök és még így is figyel rád. – mondta Niall

-          Ja, igen, aranyos tőle.

-          Tőlem mért nem kérdi meg, senki, hogy fázok-e?

-          Itt szét kéne válnunk nem?

-          Ne kísérjünk haza titeket?

-          Viccelsz? Mire ezekkel, eljönnétek hozzánk, aztán hozzátok eltelik két hét.

-          Akkor egyikünk mehet veletek a másikunk, meg hazamegy velük.

-          Ááá.. Haza találok ám – mondtam nevetve.

-          Oké, akkor szép álmokat.

Kaptam búcsú puszit, ölelést Nialltől és Liamtól, majd Carolinat kézen fogtam és elindultunk a másik irányba. Azok elől olyan részegek voltak még, hogy az sem tűnt fel nekik, hogy mi már nem vagyunk ott.

8. fejezet

Ma hoztam két új fejezetet is.:) De csak, mert elégé elmaradtam.:s Remélem tetszetek a fejezetek. Annyit elárulok, hogy  9-10. fejezetben lesz egy kis izgalom.:) Amit meglesz a 150 om már rakom is fel. Hajrá és jó olvasást.:)

8.Fejezet Vigasztalós nap

Reggel kipihenten ébredtem. Imádom a nyárt. Hétköznap is lehet frissen, kipihenten ébredni. Iskola időben lehet ilyent csinálni? Vagy valaki hallott már egyáltalán olyan emberről, aki tudott így ébredni. Én nem.  Pizsamámat még véletlen sem vettem volna át lebattyogtam a konyhába.  Már majdnem elértem a hűtőt mikor csengek. Én lazán, egy elég rövid fekete rövidnadrágban és egy szürke toppban nyitottam ajtót. A postást, ez különösebben nem zavarta, hanem mosolyogva átnyújtotta nekem a leveleket. Láss csodát ki kapott levelet? Hát én!És, hogy kitől? Van három lehetőség. Szerintetek?

a., Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolából.

b., A fotós iskolából.

c., Az ex szomszéd nénitől, hogy van neki almás sütije.

A helyes válasz a B! Tapsot annak, aki kitalálta. Jesszusom, nem merem kinyitni!

Néhány nyugtató „szú- szá” légzést csináltam és… kinyitottam. „Tisztelt Caroline  Jessica Hawoode, sajnálattal közöljük, hogy idén nem nyert felvételt az iskolánkba...”

Ennyi elég is volt, hogy eltörjön nálam a mécses. Tovább nem is olvastam a levelet. Minek? Már az elején ott van, ami engem érdekelt. Ez így valahogy jobban tetszett volna:
„Tisztelt Caroline  Jessica Hawoode, sajnálattal közöljük, hogy idén nem nyert felvételt az iskolánkba...”

Na, jó azért kicsit értelmesebben fogalmazva. De oké, nekem így bénán is jó lett volna.  Olyan biztos voltam benne, hogy felvesznek, hogy nagyon. Hirtelen már nem is voltam éhes. Sírva felvonultam a szobámba és visszafeküdtem a még meleg ágyikómba. A sajnáltatásomat egy telefoncsörgés zavarta meg. Úgy gondoltam kijár nekem is egy bőgés ezért oda se nyúltam érte, legalább megnézni, hogy kihív. Majd csak megunja.

Nem így lett. Amint egy pillanatra elhallgatott újra neki állt a csengésnek. Felettébb idegesített ez a hang ezért jobb ötlet híján felvettem. Próbáltam nem belesírni a telefonba. Szerencsétlen ember felhív, azt se tudja mi a bajom, de azért én elsírom magam neki. Ez is csak én lehetek.

-          Tessék? – kérdeztem. Nem volt kedvem sem köszöni, sem... semmihez nem volt kedvem.

-          Szia, Hercegnőm, Zayn vagyok. Te sírsz? –esett le neki is.

-          Nem sírok. Mért hívtál?

-          Hallom, hogy sírsz. Mért sírsz?

-          Mért hívtál? – kérdeztem rá újból.

-          Addig nem mondom, amíg nem válaszolsz.

-          Akkor, viszlát Zayn! – mondtam még búcsú gyanánt.

-          Nehogy lemerd tenni!

És letettem. Próbáltam a továbbiakban nem sírni. Betakaróztam nyakig és próbáltam azt elképzelni, hogy innen nem kell többet felkelnem. Életem végégig itt lustálkodhatok és nem lesz semmi gond. Ezekben a gondolatokban már megint a telefon csörgése szakított meg. Esküszöm, én kidobom ezt a cuccot!

-          Igen? – szóltam bele, nem épp kedvesen.

-          Ne egyél meg! Mi a baj? – véltem felfedezni Carolina hangját.

-          Semmi bajom –próbáltam mosolyogni.

-          Zayn felhívott, és megjegyzem ezzel fel is keltet! Lényeg, felhívott, hogy sírtál és, hogy mi bajod. Szóval mi a baj baby?

-          Nem vettek fel – mondtam és újra kitört belőlem a sírás. Nem a pityergés vagy olyasmi, olyan tényleg igazi sírás.

-          Jaj kincsem! Most mondanám, hogy átmegyek, de szerintem a herceged már beelőzött.

-          Nincs hercegem és nincs kedvem semmihez, úgyhogy ahogy jön, úgy megy!

-          Úgyis valaki elmegy téged boldogítani. Ha ő nem akkor én! Na leteszem megbeszélni vele, ki menjen hozzád. Puszi cica!

-          Bezártam az ajtót! – búcsúszóként egyszerre nyomtuk ki.

Lebattyogtam, hogy bezárjam az ajtó. Én nem vicceltem.  Ilyenkor egyáltalán nincs kedvem senkihez. Azt mesélik majd, hogy milyen kár, hogy nem vettek fel. Elhitetik velem, hogy pedig igen is jó vagyok. Pedig most kiderült, hogy nem. Én pedig képes vagyok, ezt elfelejteni újra beleélem magam, hogy jó vagyok, és újra esek, hogy béna vagyok. Már nagyon, de nagyon közel voltam, hogy esetleg visszaalszok, és nem kell gondolnom semmire. Ekkor kitaláljátok mi történt? Megszólalt az a kib*szot telefonom. Itt telt be a pohár. Fogtam a zenélő vackot és kinyitottam az ablakot. Még egy pillantást vettetem rá, hogy értelmes dolog-e kidobni a telefonomat. Arra jutottam, hogy teljesen abnormális dolog, szóval nagy lendülettel repült ki a készülék. Elindítottam egy CD-ről a zenét jó hangosan és visszafeküdtem sírdogálni az ágyikómba. Az ajtó zárva, zavarni már nem fog senki. A zene, hangos, ha mégis zavarna valaki. Így tökéletesen folytathatom az önsajnálatomat, drága macimnak.

Kb 1 óra múlva:

A macimat öleltem szorosan magamhoz és csak csukott szemmel feküdtem. Nem csináltam semmit. Néha pityeregtem egy kicsit aztán abbahagytam. Majd újra kezdtem és megint abba hagytam Jó volt minden, ahogy volt. A furcsaságok ott kezdődtek, hogy a zeném, halkult, halkult, halkult és a végén megszűnt, valaki lehalkította.  Aztán az ágyam besüppedt, valaki leült az ágyamra. Hirtelen kipattant a szemem.  Na, kit láttam?

-          Zayn, hogy kerülsz ide? – kérdeztem furcsállva, ahogy kinyitottam a szemem.

-          Neked is szia kincs! Csak nem,nem örülsz nekem?

-          Nem az, de az ajtó zárva van és most tuti nem felejtettem nyitva.

-          Milyen érdekes, de mintha engem direkt ki akarnál zárni a szobádból. De egy kis dologról, mindig megfeledkezel. Először az ajtót volt. Most be volt zárva, DE! De nyitva maradt az ablak.

-          Mi?! A másodikon van a szobám!

-          Hát mivel az ajtón hiába dörömböltem, hogy engedj be ez nem történt meg. Hiába hívtalak nem vetted fel. Ami nem csoda, mert betört képernyővel találtam meg az ablakodtól nem messze. Mit tett szegény telefonod?

-          Csörgött – mondtam és visszafeküdtem az ágyban. A nyakamig húztam a takarómat és újraszorításomba húztam Colát.

-          Az a dolga nem, picikém? – kérdezte és befeküdt mellém az ágyba.

-          De már idegesített.

-          Caroline – szólt. Ráemeltem a figyelmemet, hogy mit akar mondani. Nem mondott semmit. Egy aranyos féloldalas mosolyt villantott és magához húzott. Olyan jó volt az ölelése, hogy máris jobb kedvem lett.

-          Nem megyünk el sétálni? – kérdezte.

-          Nincs kedvem kimozdulni a lakásból. Mondjuk a szobámból sem. Jó, legyünk őszinték az ágyamból sincs kedvem kikelni.

-          Gondoltam! Ezért hoztam ezt – vett elő egy DVD-t a háta mögül- és ezt – előkerült egy tábla csoki is- és ebből még több! – és még három tábla csokit húzott elő a háta mögül.

-          Imádlak! – mondtam és újra megöleltem.

-          Én is! – ölelt vissza.

-          Amúgy mért vagy itt?

-          Mert… Mért ne lennék?

-          Mert interjúra mész, koncertre vagy tudom is én!

-          Hát a fiúk falaznak, és azt mondják, nem érzem jól magam. Amúgy ők is jönni akartak csak gyanús lett volna, hogy mind az öten egyszerre leszünk betegek. Ezért is vett Louis az epres, Harry a gyümölcsös, Niall a dupla csokis, Liam a kekszes csokit neked. Én is vettem volna, csak ezek nélkülem mentek el, aztán már minek vettem volna én is, ha már ők vettek.

-          Aranyos tőlük. Meg tőled is! De nem lett volna ám muszáj jönnöd.

-          Tudod, hogy megijesztettél reggel?

-          Kicsit?

-          Nagyon! Legközelebb ne tedd le a telefont, ha azt mondom „ne tedd le” és ha kérdezem, mért sírsz, akkor mond, elmért sírsz!

-          Oké, oké!

-          De tényleg. Mert most lehiggadtam, mire felmásztam a második emeletre az apácarácson, de leg közelebb nem lesz ekkora szerencséd! – fenyegetőzött viccelődve. Vagy nem viccelődve, mindegy.

-          Zayn esküszöm, ha legközelebb sírok, ha máshogy nem is egy sms-ben elküldöm mi a bajom.

-          Mért sms-ben?

-          Mert, ha nincs kedvem senkivel beszélni, akkor íráshoz nem kell kinyitnom a szám. Esetleg, ha annyira sírok, hogy nem tudok beszélni, akkor írásba még mindig jó.

-          Remélem, erre azért nem kerül sor.

-          Én is!

-          Akkor filmezünk?

-          Filmezzünk!

A filmezésen persze nem tudtam figyelni. Zayn ezerrel mondta a hülyeségét. A végére a már a hasamat fogtam a nevetéstől. A filmvégén arra is képes volt rávenni, hogy kimásszak az ágyamból. Sőt a szobámból is kimentem. Mint kiderült ő sem reggelizet és így bepótoltuk azt is. Délután viszont haza kellet mennie. Vagyis ő nem akart, csak hát muszáj volt. A fiúk írtak neki egy sms-t, hogy Ted a menedzserük délután ötkor megy, hozzájuk megnézni mi van Zaynnel. Addigra ő persze csodás módon sokkal jobban lesz. Már az ajtóban álltunk egy köszöntünk el egymástól.

-          Ha gondolod, eljöhetsz te is és azt mondjuk átjöttél gondozni.

-          Persze, kicsit sem lenne gyanús.

-          Jó-jó igaz.. – adta fel, hogy én is vele megyek.

-          Na Szija Zayn! – Öleltem magamhoz.

-          Szia Caroline! – adott egy puszit és már nyitotta ki az ajtót. Azaz nyitotta volna, ha valaki orrba nem csapja vele. Nem nemén voltam! Caroline ebben a pillanatban nyitott be.

-          Jaj bocsi, szépfiú! – Mondta nevetve.

-          Áááá.. kezdem megszokni tőled ezt a kedvességet! Na de én tényleg magatokra hagylak. Sziasztok! – most már épségben kisétált az ajtón.

-          Szia Baby! – fordult felém visítva Caroline és a nyakamba ugrott. A hirtelen jött súlytól én dobtam egy hátast. Nevetve terültünk el mindketten a földön.

Ahhoz képest, hogy a telefonba úgy volt, senkivel nem akarok a mai nap beszélni nem épp így lett. Először Zayn boldogított és még el sem ment, de már megjelent Caroline. Nekem vannak a legjobb barátaim! Pedig valójában alig ismerem őket. Zaynt akkor ismertem meg, mikor ideköltöztem. Akkor ismertem meg a többi srácot is. Aztán párnapja együtt tartottunk síros napot Carolnienal. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Talán azért lettünk ilyen jóba, mert akkor találkoztunk egymással mikor mindketten vigasztalhatatlanok voltunk. Milyen furcsa, hogy itt Londonban összesen hat barátom van abból, kettővel ismerkedtem meg normális körülmények közt. Liam és Niall lenne ez a két szerencsés. Velük a parkban találkoztunk, mikor odajöttek hozzám. Louis, Harry és Zayn nem volt ilyen szerencsés. Velük nem jó kedvemben találkoztam (mert lenyúlták a tejemet!), de azért azóta jól összeismerkedtünk.

A vacsorát kilenc körül kezdtük el készíteni. Én a konyhapulton ültem és figyeltem, ahogy Caroline sajtot reszel. Melegszedvicset készítettünk, ami már sütésre készen várt, csak a sajt hiányzott róla.

-          Barátnődet felvették abba a suliba? – kérdezte. az „abba a suliba” megnevezés a fotós sulit takarta, ahova együtt akartunk még anno menni.

-          Igen. Még tegnap napozgatás közben beszéltem vele telefonon. Nagyon örült neki.

-          Amúgy szerintem nem is való neked a fotózás. Te ehhez túl hiperaktív vagy.

-          Gondolod?

-          Én tudod, mit gondolok?

-          Na, mit gondolsz?

-          Hogy te neked nem is a fotós suli volt az álmod. Hanem az elképzelésed. Együtt tanultok tovább a legjobb barátnőddel, olyant csinálsz amit szeretsz is.

-          Lehet.

-          DE, már nincs, mint sírnod. Hisz itt úgysem tudtál volna együtt tanulni. Lehet, hogy jobb is, hogy nem vettek fel.

-          Lehet. De így mégis mit csináljak?

-          Régen táncoltál nem? Szerettél is táncolni. A fiúknak már meg ígérted, hogy elmész, megint kipróbálni tehát Táncolj!

-          És mi van, ha leégek? Vagy, ha oda sem vesznek fel?

-          Akkor szájba verjük, aki ki mer nevetni. De úgysem kell. a táncot nem lehet elfelejteni, olyan ez, mint a biciklizés.

-          Nagyon remélem. ti profi tánc csapat vagytok. Nem lesz baj a többieknek, ha bevesznek engem is?

-          Megszavaztuk. Nem zavar senkit, avval a feltétellel, ha te is jól táncolsz. Tényleg holnapután jöhetsz velem próbára.

-          Oké.

-          Tudod mit?

-          Mit?

-          Most táncoljunk. Te eleveníted addig is a tánctudásod és meg legalább mozgok!

-          ez jó ötlet!

Megettük a szendvicsünket és befoglaltuk a nappalit. A hifin elindítottunk zenét és elkezdtük nyújtani. Örömmel vettem észre, hogy a spárga és a hozzá hasonló gyakorlatok még mennek. Elkezdtünk táncolni és szerintem egész jól ment. Nem egoizmusból, de tetszet a mozgásom. Ekkor hallottuk, hogy csengetnek. Este tíz van. Ki keres engem ilyenkor?!  

-          Én nem merem kinyitni – suttogtam. Nem tudom, hogy halotta meg zene mellet, de mindegy.

-          Én sem suttogta vissza.

Időnk nem volt tovább gondolkodni, mert kinyílt az ajtó. A földön ülve közelebb csúsztunk egymáshoz félve és az ajtót bámultuk. Ekkor belépett öt fiú. Rögtön kiszúrtak minket.

-          Sziasztok! – köszöntek rögtön nekünk.

-          Ajtót nyitni luxus?- kérdezte Liam az ajtóra mutogatva.

-          Jólva, na, féltünk!

-          Ajtót nyitni?

-          Senkit nem ismerek itt Londonban. Mégis akkor ki csengetne este tízkor? normális szerintetek az ilyen?

-          És este tízkor táncolni a nappaliban normálisabb?- kérdezte Harry.

-          Honnan tudtad, hogy az csináljuk?

-          Igazából megtippeltem a zene miatt, de ezek szerint tényleg azt csináltátok.

-          Na, mindegy is. Miért vagytok itt? – kérdeztem furcsállva.

-          jöttünk értetek! – kiáltotta el magát Niall.

-          Miért is? –kérdezte már Carolina is.

-          Megyünk buliba!- ugrott Louis Zayn nyakába.

-          Ez most komoly?

-          Igen! Úgyhogy gyors öltözetek! Kaptok fél órát – nézett az órájára Zayn.

Nem volt időnk válaszolni a fiúk már be is foglalták a kanapát, mi meg elindultunk fel a lépcsőn. Valószínűleg az ülepes gatya és egy kinyúlt póló, nem a legjobb öltözék a buliba. Ebből még mi lesz jézusom?