5. Fejezet

Na, ki hozta az 5. fejezetet? Remélem megéri és olvassátok is.:D Szóval... A 6. fejezet is hamar itt lesz, ha meglesz a 60 oldalmegtekintés. Ez azért, mert nem írtok egy kommit sem! Ha lenne legalább egy ici- pici komment akkor elég lenne az 50 om,de így... Csalódtam bennetek.:D

5. Fejezet kimondtam és megbántam

Már az utolsó korty colámat ittam meg, mikor egy siető Zayn eset be a pizzéria ajtaján.

-          Szia! – mondtam vidáman. Hogy tényleg vidám voltam-e? Igen. Hisz nekem van a legjobb barátnőm, a legmegértőbb anyukám és most ettem meg a kedvenc pizzámmat, miközben a kedvenc dalaim szóltak a rádióból.

-          Szia hercegnőm! – mondta ő is és megölelt. Viszonoztam az ölelését. Leült velem szembe és kissé idegesen túrt bele a hajába. Tudtam, hogy össze kell szednünk magunkat és nem nézhetjük egymás szemét órákig, hisz csak tizenöt perc áll rendelkezésünkre.

-          Szóval, mit szóltál a cikkekhez? – kérdeztem belendítve a beszélgetést.

-          Nem lepődtem meg, hogy megjelentek. Igazából ÉN nem is bánom – hangsúlyozta ki az „én” szót. Megint elhallgatott. Tudom, hogy valamit mondani akar, csak nem tud, vagy nem mer belekezdeni. Egy mélyen szunnyadó rész a szívemnek azt remélte talán azt mondja, többet szeretne barátságnál.  Ehhez képest agyon lett taposva az a kis énem.

-          A menedzseremnek már nem annyira. Hülyeségenk tartotta, hogy egy száll fürdőgatyába mászkálok testőrök nélkül…Meg azt is, hogy az ő szavával éljek „kavarjunk és játsszuk a címlap szerelem sztorit”

-          Vagyis most azt akarja, hogy ne jöjjünk össze? – kérdeztem, mert nem teljesen értettem mire utal ezzel.

-          Valami ilyesmi. Vagyis nem teljesen. Örülne neki, ha egy kicsit hanyagolnánk egymást és nem keresnénk egymás társaságát – mondta és közben az asztal szélét bámulta. Még véletlen sem nézne rám. Miért is? Közben megérkezett apa autója. Tud még várni egy másodpercet.

-          És te erre nem mondasz, semmit egyszerűen elfelejtesz – Rég nem kérdésnek szántam ez a mondatot. Ő neki mégis így jutott el a tudtáig.

-          Ezt te nem értheted – mondta és végre képes volt rám nézni. A szemei szomorúak voltak, de engem ez nem tudott érdekelni. Apa már kint dudáld egyet, és én kezdtem össze szedni a cucaimmat.

-          Igazad van. Én nem vagyok kiscsillag, hogy értsem az ilyeneket. Hisz tényleg mi lenne, ha továbbra is egy párnak néznek minket? Úristen a végén rontanák a banda hírnevén – mondta gúnyosan. Ha ő így, hát én is így.

-          Én ezt nem így értettem Lini – kezdett bele Zayn.

-          Jó, mindegy, hogy hogy érteted. Megmondták, hogy te ne legyél velem, te meg rögtön így is teszel. Ezen nem lehet mást érteni.

-          Légy szíves. Ezt meg kéne beszélni – fogta meg a karom.

-          Mit beszéljünk ezen? Te majd megmondod egy interjúban, hogy semmi közöd nincs, hozzám és kész. Viszlát, Malik.

-          Majd beszélünk még Caroline?

-          Idegenek nem beszélgetnek egymással – mondta még hátra nézve az ajtóból könnyes szemmel. Ez rosszul eset. Ez nagyon rosszul eset! Azt hittem vagyunk olyan baráti alapon, hogyha azt mondja a menedzsere, hogy viselkedjen idegenként, szól valamit az ügy érdekében. Ennél azért többet néztem ki belőle. Az ajtót magam mögött becsukva rögtön a kocsi felé indultam. Az oda vezető úton megtöröltem a könnyes szemem és már mosolyogva szálltam be apuhoz a kocsiba. A hátsó ülésre ültem, hogy kényelmesen el tudjak feküdni. Apa egész úton telefonált, így magamban tudtam gondolkodni mindenen. Amikor a „beszélnünk kell” sms-t olvastam vissza, jól emlékeztem rá, hogy úgy hittem meg akar majd nyugtatni, hogy ne is foglalkozzak a rossz megjegyzésekkel vagy ilyesmi. Puff… Ez kész! Engem a mai napra el lehetne felejteni.

Az kijelentésem miszerint „engem a mai napra el lehet felejteni” beteljesült. Nem pont így gondoltam. Anya ide hozatott a céghez, erre nagyon sürgős okok miatt el kellett menni. Sok értelme volt ide jönnöm. Kint esett az eső, jobb ötlet híján, a hatalmas épületben mászkáltam. Próbáltam nem tömegben lenni. Az alagsor felé indultam el. Ott csak üres folyosók voltak és néhol elvétve egy-egy ajtó. Bármelyiken néztem be csak poros dobozok voltak. A folyosó legvégén, a legutolsó ajtón mentem be és ledőltem egy fal mellé.  Gondolkodtam. Igen, én ilyet is szoktam. Nem híresztelem, de sokat tényleg nem agyalok. Mármint minek fárasszam magam hülyeségekkel. De ezen tényleg, gondolkodtam. Mérges voltam Zaynre. nem csak rá, az egész One Dierctionre. Az egészet ott rontottam el, hogy leálltam velük veszekedni a tejen. 

Hirtelen kinyílt az ajtó.  Felkapcsolódott a lámpa (nem is tudtam, hogy az is van) és egy velem egykorú lány jött be.

-          Szia! – nyögtem ki és már tápászkodtam fel a fal mellől. Láttam rajta, hogy nem számított társaságra.

-          Szia. Bocsi nem akartam zavarni – mondta és már nyúlt is a kilincsért, hogy távozik.

-          Nem zavarsz – mosolyogtam kedvesen – Csak nem nyugalomra vágysz?

-          De.

-          Pasi?

-          Az! Neked?

-          Mi más? Amúgy Caroline vagyok-nyújtottam felé a kezem.

-          Jé… én is Carolina vagyok.

És most olyan dolog történt, amire szintúgy nem számítottam. Leültünk egymással szembe és mind a ketten elsírtuk egymásnak a lelki bajunkat. A költözéstől elkezdve, a boltos ismereten át, mindent. A fényképezős napot, a fürdőruhásat, a mai napot tényleg mindent. Vágjátok? Egy vadidegen lánynak mesélem el a gondjaimat, amit jobb esetben anyunak és a legjobb barátnőmnek mondanák el. Ez is Zayn hibája. Ezután ő is elsírta nekem a gondjait. Azt, hogy a pasija szakított vele és még aznap összejött azzal a csajjal, akit utál. Vagyis a Carolina utálja azt a csajt. Na, ő kicsit jobban össze volt törve, mint én. Ezek után még én szidtam az exét és az új csaját, míg ő Zaynt mondta el mindennek. Jól elvoltunk. Volt erőnk elindítani a telefonján egy síros szerelmi filmet. Az én táskámból, hamar előkerült a zsepi, mert az egészet végigsírtuk. A film közepén egy meggondolatlan, alkalmazott benyitott hozzánk. Egy dobozt keresett, de mi után meglátott minket, inkább kijelentette visszajön érte holnap. Jól tette! Ma minden pasit utálunk, napot tartunk közös megegyezés alapján. Egyébként érdekesen nézhettünk ki. Ott sírunk mindketten a fal mellet egy telefont bámulva. Oké, nagyok vagyunk!

Ez a mai nap hosszú. Reggel még a cikkek, délben reménykedések, délután Zayn aztán megismerkedés Carolinanal. Hihetetlen milyen közös hullámhosszon mozgunk. Elmesélte anyukája itt dolgozik és el kellet mennie egy ügy miatt és most ő is itt ragadt. Este nyolckor még mind a ketten itt lézengtünk. Azaz nem. Nem mondanom lézengésen a mi tevékenységünket. A sötét szobában ültünk és dumáltunk. Ma olyan „depis” délutánt tartottunk. Nem is zavarta egyikünket sem. Nem volt életerőm energia bombázni.

-          Menjünk el fagyiért – mondtam elgondolkodva.

-          Dobozosért – szállt be ő is.

-          Csokisért.

Ezt megbeszélve, egyikünk sem mozdult. Lelki erőt kellet gyűjteni, hogy fel tudjuk kaparni magunkkal. Nagy nehezen sikerült is. Kint a borús ég miatt olyan volt, mintha már minimum éjszaka lenne. Kilenc körül be is ültünk egy kávézóba, ahol két kehely csokis fagyit rendeltünk.  Nem sokan voltak. Igazából csak mi ketten voltunk és még két asztalnál beszélgettek csendesen. Mi is ültünk a kényelmes székeken és ettük a fagyit.

-          Nézd, de nagy sztár lettél csajszi! – mutatott a bent lévő tv felé. Azt hittem kiköpöm a számban olvadozó fagyim. Én volta ott. Bent a tv-ben. A kiszolgáló csaj, hamar észrevette, hogy érdekel minket az adás és már hangot is adott a tv-re.

Épp azt a jelenetet játszották le, ahogy MA kisétálok a pizzázoból és törlöm le a könnyes szemem. A felvétel ott állt meg, mikor a szememhez emeltem a kezem. Hááá! Igen, tudja meg ország világ, hogy egy ilyen miatt sírtam. Jól csinálod kedves élet! A kép kicsi lett és megjelent az One Direction, akik mind egy kanapén ültek sorban. Mellette kisé  feléjük fordulva a fotelben ott ült a riporter lány.

-          Mond csak Zayn ez hogy lehetséges? – kérdezte felé fordulva.

-          Mármint, mi?

-          Hogy előző nap még vidáman egy párt alkotva sétálgattok kézen fogva. Másnap meg sírva hagyja ott a randitokat(!). Megkérdezhetjük mi történt?

-          Nem akarom a nyilvánosság elé tárni a problémáinkat – mondta a diplomatikus választ. (Nem ám, megcáfolná az „egy párt alkotunk” vagy a „randink” dumát).

-          De még mindig egy párnak mondhatunk titeket?

-          Én erre most inkább nem válaszolnák. ( Sosem voltunk egy pár)

-          Akkor azt elmondod, hogy miattad sírt, valaki mait vagy nincs köze a kapcsolathoz – nagyon nem akarta hagyni ezt az egészet. Pedig szerintem Zayn már elég unhatja az ilyen kérdéseket.

-          Igen miattam. Amit az óta már nagyon megbántam, de még nem volt alkalmam bocsánatot kérni tőle. És eddig, mint mindenhol a mai nap most is el szeretném el mondani –fordult a nőtől a kamera felé – Caroline, ha véletlen látod, olvasod, ezt az interjút a szeretném, hogy tudd, Sajnálom, amit ott mondtam és már akkor bántam, mikor kiléptél azon az ajtón. Emlékszem az utolsó mondatodra, de én ezt meg szeretném veled beszélni. Remélem holnap, ott leszel ahol te csak egy salátát ettél uzsonnakén és abban az időpontban, amikor az ikrekért jöttek.

-          Hát ez nagyon édes tőled. Amint hallottam ezt a mai nap, elmondtad négy interjún, egy rádióadásban és egy koncert végén is. Minden hol pontosan ugyanezt a szöveget mondtad a kamerába.  Esetleg megkérdezhetem ki írta ezeket a sorokat? Megfontoltak, minden szó, a helyszín, időpont.

-          Én írtam, kis segítséget kapva a srácoktól – boxolt bele a mellette ülő Louis vállába viccelődve.

-          És nem egyszerűbb felhívni telefonon, sms-ben elküldeni, Mert ki tudja, eljut hozzá ez az üzenet?

-          Hát nem lepődhet meg senki ha azt mondom, hogy nem veszi fel a telefont a mi kis szerencse csomagunknak – mondta nevetve Niall.

-          És hol ismerkedtetek meg? 

-          Ezekre a kérdésekre majd inkább, akkor felelnék, ha már minden rendben lesz. Addig is beszéljünk másról – próbált vigyorogni Zayn.

-          Akkor most ne kérdezek rá, mi volt ez a fürdőruhás, szökőkútban éneklős nap?

-          Ezt is a későbbiekre trtogatom.

-          Remélem, minden tisztázódik köztetek és egy újabb álom párt köszönthet Anglia. Mond, Louis mi van közted és….

Eddig érdekelt az interjú. Mi az, hogy egy párt alkotunk? Mi az, hogy ott hagytam a „randinkat”? Ember, csak találkoztunk, hogy közölje velem, hogy akadjunk le egymásról. Nem tudom nála mit jelent, hogy ne keressük egymás társaságát, de nem ugyanazt, mint nálam. Még elvárja, hogy elmenjek a találkozóra? Hova képzel, de most őszintén.

-          Elmész? – kérdezte tőlem Carolina

-          Dehogy megyek. Amúgy meg nem tudom mi ez a duma. Nem is kereset telefonon – néztem a telefonomra.

-          Ezt azért csinálja, mert sírtál!

-          Sajnál?

-          Is… Meg mert most a rajongók, őt néznék taplónak. De ha beadja a szöveget, hogy ő megpróbált keresni és helyrehozni, megint te lehetsz majd a hibás, hogy te nem akartad.

-          Mekkora egy ****! Én aztán biztos nem találkozok vele!

-          De lehet, hogy csak tényleg megbánta… - most kinek az oldalán is áll?!

-          Akkor így járt. Biztos talál még sok barátnőt magának, aki nem ront a banda hírnevén…

-          Szerintem azért pattintott, mert félt, hogy a te hírneved menőbb lesz a bandájánál – mondta nevetve. Annyira nevetett, hogy az órán jött ki a kóla, amibe épp beleivott. Na, itt tört ki belőlem a nevetőgörcs. Olyan hülye fejeket vágott, hogy még jobban nevetnem kellet. Levegőt sem kaptam már, a végére meg csak csapkodtam, mint egy retardált fóka. Nem, nem néztek ránk furcsán. Ijesztő látvány lehettünk ilyen állapotban, este fél tízkor egy kiskávézóban. Nem sokáig fárasztottuk még a pincérlányt, mert jött az sms az anyunktól, hogy megjöttek. Hamar levágtuk, hogy együtt utaztak el fontos dologra hivatkozza. Gyalog indultunk el a cég elé. Persze az utcán sem bírtunk normálisan viselkedni, hanem egymás nyakába ugrálva ökörködtünk. Ez a lány nem normális komolyan. Jó, mondom én, aki kommandózó pingvint utánozva, jártam az utcákat.

A cégnél bemutattuk egymást a szüleinknek és végre tényleg elindultam haza. Hosszú volt a nap és álmos voltam. Anyuval azért még a kocsiban kitárgyaltunk minden egyes kis részletet.  Anya szerint menjek, el a találkozóra, és ha még midig el akar küldeni a fenébe, nyugodt szívvel küldhetem, hogy én megpróbáltam megbocsátani. Elgondolkodtató ez a gondolatmenet.

4. Fejezet

4. fejezet

Na most, hogy megvan a 20 oldalmegjelenítés oztam a 4. fejezetet.:) Köszönöm azoknak, akik olvasák.;) Ha kíváncsiak vagytok az 5. fejezetre is, hamar legyen meg a 35 oldalmegjelenítés vagy 2 komi.:D Jó olvasást!.:$ 

-          És mégis hova mennénk, ilyen lazán? – kérdeztem nevetve. Közben már azon gondolkoztam mit vegyek fel.

-          A sétáló utcára!- lelkesült fel az ötletre Zayn.  Nevetnem kellet a gondolaton.

-          Nem néznének hülyének…

-          Kit érdekel?

-          Téged. Tudod, én egy átlagos lány vagyok, hülyének néznek, oké. De te meg egy sztárocska vagy, aki ezt majd újságból olvasná vissza.

-          Ez igaz- mondta és elengedett a karjai közül. Már a kocsi kulcsát szorongatta, mikor leeset, hogy menni készül.

-          Hát te mész?

-          Igen. Viszlát, kincsem! – nem az, hogy nem kaptam búcsúölelést, de még egy „sziát” nem nyöghettem ki, már ki is futott.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem esett rosszul. Lehet, hogy megsértődött, a „kis sztárocska” nevezése alapján? Én komolyan nem bántásként mondtam ezt. Hihetetlen, hogy ilyeneken meg tudnak   Végig gondolva a mai programomat (napozás) a fejemet fogva öltöztem vissza a reggeli ruhámhoz. Azaz a kedvenc bikinimbe. Barnás árnyalatú volt. Egyszerűen imádtam. Előkerestem a telefonomat és kimentem, hogy zene mellet élvezhessem a nap barnító sugarait. Csukott szemmel néztem a nap felé, hogy az arcom is szép barna legyen. Gondolataimba még egy kicsit puffogtam, hogy Zayn képes volt csak így elrohanni, de hamar elmúlt a haragom. A telefonomból, a kedvenc számai mentek, ami mellett nem lehetett, hogy megmaradjon a rossz kedvem.

Caroline bikinije.:$

sértődni. Elbattyogtam a gardróbhoz, hogy átöltözzek. Végre olyan ruhába voltam, amiben akár utcára is lehet menni.

Hirtelen valami eltakarta a napocskámat. Először nem is igazán foglalkoztam vele, mert biztos voltam benne, hogy egy felhő az. Aztán villámcsapásként ugrott be az a kép, ahogy a tengerkék eget nézem, ami egyetlen bárány felhő sem lézeng.  Kinyitottam a szemem és a vigyorgó Zaynt pillantottam meg. Ahogy jobban szemügyre vettem már nem volt rajta az a ruha, amiben elment. Már csak egy fürdő nadrágban feszített. Sőt, ugyan olyan volt, mint az enyém. Olyan barnás volt, ugyanolyan mintákkal a tetején.

-          Mi ez a fürdőruha.

-          Hát, ez Liam fürdőgatyája, de kölcsön adta, hogy összeöltözve mehessünk végig a sétálóutcán – vigyorgott.

-          Ugye most csak viccelsz?

-          Nem! Ez egy igazán jó ötlet.

-          Jesszusom! – mondtam nevetve. Meg egyszer felnéztem a felettem magasodóra. Be kell, hogy valljam nem kicsit áll jól neki a fürdőruha. A kockákat a hasán, most szabadon hagyja, ami nem egy negatív dolog.

Zayn felkapott a törölközőmről és a két lábamra állított.  Bementünk keresni nekem az övéhez illő fekete strandpapucsot. Mind a ketten nevetve ültünk be a kocsiba, hogy teljesen hülyét csinálhassunk magunkból. Az út gyorsan eltelt, mert az egészet végignevettük. Éreztétek, azt, hogy nem is vicces valami mégis nevettek rajta? Vagy csak egymásra néztek és hirtelen kitőr belőletek a nevetés? Ezt persze mind józanul. Igen, mi így éreztük magunkat.

Amikor Zayn megállította a kocsit már nem nevettem. Nem zavartatta magát a srác rögtön kipattant a kocsiból. Átsétált az én oldalamra és kinyitotta nekem az ajtót.

-          Hölgyem! – mondta miközben a kezét nyújtotta felém.

-          Zayn, én ki nem szállok innen! – kezdtem bele. Nagyon nem érdekelte az én ellenkezésem, mert megfogott és kiemelt a kocsiüléséről.

-          Na, gyere már!

-          Tiszta hülyének fognak nézni minket!

-          De tudod, én sztárocska vagyok és megtehetünk ilyeneket.

-          De én nem vagyok.

-          Na, gyere kincsem – nyújtotta kedvesen felém a kezét. Elfogadtam a felém nyújtott kezet és elindultunk.

Kézen fogva mentünk végig a nem épp kihalt sétáló utcán. Először elég félénken mentem Zayn mellet. Ahogy teltek a percek egyre több lett a tekintet és én egyre jobban megszoktam. A végére már nem csak kínomban nevettem Zayn viccein, hanem én is vele hülyéskedtem. Ez addig ment, így amíg meg nem láttunk egy szökőkút félét. Azt hinné az ember, hogy be nem menne, mert tönkremegy a felzselézett haja. Erre meg ő akarja a leginkább. Én úgy voltam már vele, hogy így is leégtünk már, most már igazán mindegy.  Egymást fröcsköltük, miközben nyári dalokat énekeltünk jó hangosan. Egyre jobb kedvem lett mikor már mások is csatlakoztak hozzánk. Nem csak az éneklésbe léptek be, hanem volt, aki a szökőkútba is bemászott hozzánk. Voltak, akik autogramot kértek Zayntől, de egész elviselhető volt mindenki.  Aztán felbukkant egy egész nagy rajongótábor. Ezt az időt választottuk távozásra. Megfogta a kezem és elkezdtünk futni. Az oldalam már fájt a sok nevetéstől és a futástól sem lett jobb. De még mindig nem bírtuk abba hagyni a nevetést, mikor megálltunk egy kisutcán. Addig mászkáltunk még, amíg meg nem száradunk, aztán elindultunk a kocsija elé. A kocsi mellet pár fényképezőgépet szorongató ember állt. Hihetetlenek. Mintha nem készült volna elég kép, ahhoz hogy ebből így is elég érdekes cikket összehozzanak, de azért még kell.

-          Menjünk busszal! – mondta a nagyötletét a sztárocska.

-          Mert nem a kocsiban van a pénztárcád igaz? 

-          Akkor sétáljunk addig, amíg el nem mennek…

A sétánk többi részén már próbáltuk kerülni a tömeget. Az utcák teli voltak rajongókkal és azt várták, hogy valahol felbukkanjon a szerelmük. Akik ránk találtak azzal boldogan csinált képet és adott autogramot, azzal a feltétellel nem mondhatja meg senkinek hol találkoztak. Én sem ácsorogtam ott, mint egy ismeretlen, én készségesen csináltam a közös képeket a rajongók telefonjára. Aztán egy nálunk picivel fiatalabb csaj jött oda. Csináltam róluk közös képet. De neki olyan fényképző gépe volt, amin rögtön kijött az elkészült kép.

-          Bocsi, de nagy kérés lenne, hogy csinálnál rólunk egy közös képet?- mutatott rám Zayn.

-          Dehogy is. szívesen csinálok.

Zayn maga mellé rántott és együtt vigyorogtunk bele a kamerába. Érdekes kép lett, de őszintén nekem tetszett. Kettő képet is kaptunk aztán tovább állt. Mindketten kaptunk egyet- egyet. Ezután minden második rajongót megkérte fotózón le minket Zayn telefonjáról. Jó sok kép készült a végére. Vágtuk a hülye fejeket, meg aranyos mosolygósakat is szóval lett minden féle.  Ha éppen nem volt ott egy rajongó sem, akkor meg egymást fényképeztük. A mai nap olyan fényképezős nap lett. Megszokottá válik, komolyan mondom. A kocsi felé csak akkor kezdtünk el visszamenni, mikor már kezdett besötétedni. Nagy sajnálatomra a fotósok még mindig az autó mellet dekkoltak. Ennyire unatkoznak, esküszöm? Nincs nagyobb sztár hír, hogy Zayn fürdőnadrágban mászkál? Istenem…

-          Szerintem eddig már készült a mai nap, kismillió kép rólam, rólad, kettőnkről ez a pár kép ide vagy oda tényleg számít? – kérdezte Zayn a fejét fogva.

-          Nem. Nekem nem… - vontam vállat.

-          Akkor háromra indulunk. Egy- kettő- három!

A háromnál Zayn megragadta a kezem és már indultunk is a kocsi felé. Hallottam a fényképek kattogását és a vakukat. Kinyitotta nekem az ajtót, majd lovagisan be is csukta és csak aztán szélt be az ő felére. Míg megtette ezt a pár lépést ezer kérdés hangzott, el amik közül Zayn egyre sem felet csak mosolygott, mint egy idióta. Oké, Zayn mutasd meg, hogy kell értelmesen viselkedni! Mondjuk, a mai nap után nem tudom, mit kritizálom itt a gyereket.

-          Na és merre, jössz hozzánk? – kérdezte édes mosollyal.

-          Ideje lenne hazatalálnom.

-          Akkor egy fuvar a kisasszonyhoz- mondta nevetve.

Másnap reggel:

Korán volt még ahhoz, hogy kinyissam a szemem. Egy hang nem így gondolta. Ez hang nem más volt, mint a csengőhangom. Először jól bevált módszer alkalmaztam. Azaz nem vettem tudomást róla. ez nem igazán jött be, mert csak nem hagyta abba a csöngést.  Nagy nehezen elkúsztam a telefonomig, ami a szoba másik végében volt és kómásan beleszóltam.

-          igen?

-          Nagyon ajánlóm Lini, hogy otthon vagy! – szólt be anyám szigorúan.

-          Hol lennék? – kérdeztem értetlenkedve – Persze, hogy otthon vagyok. Még csak reggel van, ki kelne fel ilyen korán, hogy bárhova is menjen?

-          Mondjuk, lehetnél a pasidnál is, mert nála aludtál… megint.

-          Pasimnál?

-          pasidnál.

-          Ki a pasim? – kérdeztem félve.

-          Hát, akinél ott aludtál, aki velünk vacsorázott, és akivel tegnap egész nap mászkáltál. Legalább szólhattatok volna, hogy együtt vagytok! Szerinted megettünk volna titeket?!

-          Zayn? Hisz nem is a pasim. Barátok vagyunk – mondtam nevetve.

-          Akkor ezt mond meg az újságoknak is!

-          He?

-          Címlapon vagytok. De elég lesz felnézned az internetre tündérkém és ott is találsz majd pár cikket.

-          Úristen…

-          Én is ezt mondtam.

-          Anya, esküszöm, hogy itthon vagyok, és nem járok Zaynnel.

-          Én hiszek neked tündérkém.

-          Rendben.

-          Na de erről majd beszélünk. Ma apád három órakor megy érted, a pizzázó elé.

-          Miért pont oda? és hova megyünk?

-          Hogy ott tudjál enni valamit és hozzám hozz, hogy beszélgethessünk kicsit – mondta kedvesen anya.

-          Szeretlek!

-          Én is picim, de most mennem kell. Ne kés, háromra legyél kész a kocsiba szállásra.

-          Okés. Szia. Puszi

-          Puszillak. Szia.

Ez a telefonbeszélgetés eléggé felébresztett. Rögtön bekapcsoltam a laptopom. Az ágyikómból nem szálltam ki, csak az ölembe vettem a kicsikémet (laptopom). Az órámra nézve még csak reggel kilenc volt. Nekem ez még korán van nyári szünetben. 

Fent a net tényleg tele volt a pletykákkal. Sok arról írt, hogy Zayn egy lánnyal mászkált kézen fogva, másik azzal volt elfoglalva, hogy fürdőruhába mutogatta a kockáit, a harmadik, arról, hogy laza napot tartva szökőkútban énekelt… De a legtöbbje ezeket a híreket, mind belefoglalták a soraikban. Megbeszélték, hogy a mi kapcsolatunkat (!) vajon hosszútávra tervezzük vagy nyári kalandnak. Ez azért volt vicces, mert nem volt más kapcsolatunk a barátságon kívül, de kit érdekel az igazság? Ugyan, már! Az túl unalmas lenne. Ezek a cikkek különösebben nem is zavartak. Annyi baj legyen ebből az egészből. A megrázó számomra a rajongók voltak. A rajongói oldalra felkerült egy olyan kép, amin, kézen fogva megyünk Zaynnal és egymás szemébe nézünk vagy valami olyasmi pillanat volt. Ez a kis szöveg volt a képhez „Zayn új barátnője. Nem egy átlagos pár meg kell hagyni.:d ti mit szóltok a kapcsolatukhoz?.:$ „ Muszály volt elolvasnom a kommenteket. Volt ott, olyan, hogy aranyosak vagyunk együtt (Ez jól eset, de nem is vagyunk együtt). Volt az is, hogy talán meg kéne kérdezni Zayntől, hogy egyáltalán mennyi igaz ebből ( Na ezek a rajongó a kedvenceim!), de sajnos volt olyan is, hogy én mekkora rib*nc vagyok, hogy bikiniben mászkálok és meg sem érdemlem Zaynt (Az ne zavarja őket, hogy, ő is fürdőruhába mászkált, de semmi gond). Olyanok is akadtak, hogy igazán leakadhatnák a szerelmükről (ezt azért ők sem gondolhatják, hogy ha én most csak úgy békén hagyom, elveszi őket feleségül) Próbáltam ezeken nevetni és nem sírni. Pedig rám jött a sírhatnék, hogy most több ezer ember lenéz, mert csak jól szórakoztunk Zaynnel. A részegen smároltam volna vele, valamilyen szinten megértem, de így?  Mért én vagyok a rossz és mért nem a szerelmük? Miért nem lehetne, mondjuk ő a liliom tipró? Tudom, önző vagyok, de szerintem ezek jogos kérdések. Inkább kis is kapcsoltam a gépemet. Nem akartam erről többet olvasni. Még csak reggel van, de már most mindenki látta. Szép mondhatom.

Végül mégis visszakapcsoltam a laptopom ,mert megbeszéltük Barbival, hogy Skypon megbeszélünk mindent.

„Ráérsz ma? Beszélnünk kellene” Jött az sms Zayntől.

„Háromig” válaszoltam.

„Akkortól érek rá.:|”

„oiefnaklg… akkor ez így nehezen jön össze.:s”

„Megpróbálok előbb lelépni. Hol? 14:45 kor”

„A közeli pzzériánál. Tudod a nagyon kék”

„Ott leszek”

Tizenöt perc pont elég, hogy megbeszéljünk mindent. Ez remek! Remélem érzitek az iróniát. Persze Barbi egészen délig tartotta bennem lelket. Aztán elment enni és ismét folytatta az én kedvjavító tervét, másik országból. Imádom ezt a lányt komolyan. Vajon Zayn, hogy reagál ezekre a hírekre? Végül is csak tudta, hogy ez lesz, nem?