1. Fejezet

1.  Hello, London!

 Reggelem teljesen átlagos volt, mint mindig. Talán kicsit vidámabb volt, mert péntek van. Tudni illik, imádom a pénteket. de ha már itt tartunk, had mutassam be magamat. Carolinenak hívnak. Teljes nevemen Caroline  Jessica Hawoode . Hosszú egyenes a hajam és méz szőke. A szemem tengerkék, mint a barbie babáknak. Aztán ennyibe ki is merültem a barbie baba kinézetem. Alacsony vagyok, bár nem annyira, de azért átlagnál kicsit alacsonyabb.

Én.:$

 Mai nap egy sima fekete rövidnadrágot és egy fehér- fekete kockás inget vettem fel hozzá. A cipő nem is volt kérdés, hogy a fekete magas szárúm lesz hozzá. Már késésbe volt, így a hajamat csak kifésültem és már futottam is a buszmegálló felé. Ott már a barátnőm várt rám, aki jót derült az én reggeli mozgásomon. Brbara, volt a legjobb barátnőm. A hasonlóság miatt kezdtünk el még régen barátkozni, aztán egyre jobban megszerettük egymást. Cm-re pontosan ugyanolyan magasak vagyunk, ugyanolyan hosszú a hajunk, csak neki gesztenyebarna.  Mindkettőnknek két napja volt a szülinapja (május 6.) és így már 19 évesek vagyunk. Az érettségink már bekeretezve van a falunkon. Már csak az utolsó hét van hátra az iskolából, ahova csak már bejárunk, mert nagyon már semmit nem tanulunk. Minden órán megemlítik a tanárok a továbbtanulásunkat. Én sok mindent akarok, de a szüleim szerint egyik sem számít igaz szakmának. Modell, divattervező és fotós. Barbival megbeszéltük, ha úgy van együtt megyünk modell iskolába, de a nevét nem tudom, mert kimondhatatlan nevű, így nem fáradozok vele, hogy meg is tanuljam. Ha már itt tartunk, apa egy ügyvédi cég vezetője, egyben még néha ügyvéd is. Anya pedig ugyanannál a cégnél szervező. Szóval szervezi a bálokat, a találkozókat, a „bulikat” és az ilyeneket. Ebből pedig van bőven, mer világvállalkozás és van, több országban is van leány vállalatuk vagy mi. Teljesen én sem értem, mi hogy van, de őszintén nem is akarom.  Péntekhez illően, nagyon jól telt a napom. Mindenkinek jó kedve volt, velünk az élen. Mikor hazaértem még mindig rendíthetetlenül jó kedvem volt. Azt hittem nem lehet ezt elrontani. Ezt a sors talán kihívásnak vette.
 -  Kicsim kész a vacsora! – kiáltott fel anya. A mosoly még mindig az arcomon, volt. Hisz ez olyan jó, hogy itthon van anya és apa is. Együtt tudunk, egy asztalnál enni. Ez ritka dolog ám!

-          Már ott is vagyok! – kiáltottam miközben mentem le a lépcsőn.

-          Milyen volt a napod? – kérdezte apa.

-          Jó volt, képzeljétek… - és hosszú sztorizásba kezdtem a napomról. Én nekem tehetségem van sokat beszélni. Ha úgy van én még a semmiről is elbeszélgetek valakivel.

Már a vége felé lehettünk a vacsorának, mikor apa kicsit komolyabb hangnemre váltott.

-          Jessim szeretnénk neked mondani valamit, anyáddal – kezdett bele. Felkészültem a legjobbtól elkezdve a legrosszabbra is és kérdőn néztem rá.

-          Tudod a cég központját áthelyezték Londonba, mert kinőtök már a tervezett pontot.

-          De hisz ez szuper, nem? – kérdeztem vidáman. Hisz ez olyan, mintha apa cégét előre léptették volna a cégek listáján, ezzel úgymond apát is.

-          Igen, de tudod, ha a cég ott van, ahol én is vagyok. Tehát ha a cég Londonban van én is ott vagyok. – ezzen kicsit ledöbbentem. Apa elköltözik? Hisz így is olyan keveset van itthon.

-          Elköltözöl? – kérdeztem félve.

-          Igen, de nem csak én. Mind a hárman kiköltözünk Londonba.

Ez volt az a pont ahol az állam a földet súrolhatta kb. Apáékat nem is igazán érdekelte mosolyogva folytatták.

-          Úgyis most már meg van az érettségid, ott már tudod folytatni a tovább tanulásodat, egy nagyon jó orvosi egyetemen. Bent leszünk a városban, így nem is kell, albérletben laknod.

-          Mégis mikor indulunk? – kérdeztem nagyot nyelve.

-          Az évzáródon reggel még részt veszel, este pedig már a Londonban alszol – csiripelt anya a hírt.

-          ez remek – mondtam egy fintorral az arcomon.

-          Nem örülsz kicsim?

-          Ennek most örülnöm kéne?

-          Ennek most örülnöd kéne!

-          pedig nem tudok – mondtam végszóként és felmentem a szobámba, mielőtt bármit is mondanának.

Az első dolgom volt, hogy sms-t írjak Barbinak. „Holnap találkozunk 11kor a padnál SOS.:s” Fel is hívtam volna, de ma a szüli, üzleti vacsoráján ül, és nem akarok megzavarni semmit se. Fel perc nem telt el, mikor hallottam, hogy sms-em jött. „Okéoké, aztán úgy tervezd, nálunk alszunk.*-*”

Másnap egész napomat Barbival töltöttem. Elmeséltem neki, hogy nincs egy kerek hetünk együtt hátra. A maradék hat napomat is sülve- fölve együtt töltöttük. De az a pár nap olyan gyorsan eltelt, hogy időm nem volt kimondani azt, hogy Madagaszkár pingvinjei. Minden úgy volt, ahogy anyuék megmondták, reggel még a barátnőimmel nevettem, este meg egy vadidegen városban voltam, egy idegen házban és azon belül a saját szobámba. A házunk jóval nagyobb volt, mint a régi. Kétemeletes volt, és félő volt, hogy eltévedek benne. A szobám is nagy volt. Külön ajtó nyílt egy hatalmas gardróbra és egy saját fürdőszobára. Este már nem volt erőm semmihez csak eldőltem a hatalmas ágyamon és aludtam. Pizsamát sem vettem át, takarót sem húztam fel csak aludtam.

Reggel kómásan battyogtam le. Az asztalon egy cetli várt.

„Kicsim,nekem egész nap a cégnél kell lennem, mert kész káosz van benn. Anyud délkörül haza ér, segíts neki kicsomagolni, addig kezd el, a szobáddal délelőtt. Raktunk az asztalra pénzt, mert nem sok minden van a hűtőben reggelire. Puszil apa”

-          Remek – mondtam csak úgy magamban.

Üres gyomorral elindultam felöltözni, hogy elmehessek bevásárolni.

Kint hidegnek bizonyult az idő, így egy piros csőnadrágot ettem fel. Hozzá egy fekete kicsit bő kapucnis pulcsit, amin ez a piros felirat állt „I (szívecske) Nutella”. A hajamat kiengedtem, de vettem fel hozzá egy piros csöves sapit. Elégé lazán néztem ki, úgyhogy maradtam a fekete magas szárúmnál a cipők terén. A pénzt a zsebembe tettem és útnak is indultam. Kicsit sem zavart a tény, hogy azt se tudom mi hol, merre. Azért biztonság kedvéjért a címünk bent volt a telefonban, így taxival csak vissza találnák valahogy. A tervem az volt, hogy veszek tejet és müzlit, de nehezebb volt, mint gondoltam. Mire legyalogoltam a lábamat találtam egy nagy boltot. Miközben a sorokat róttam megtaláltam a tejemet. Meg sem lepődtem, hogy a polc legtetején van egyetlen egy darab.  Nem tudtam, hogy ez most átok, mert nem érem el vagy áldás, mert enyém az utolsó. Elindultam, keresni egy itt dolgozót, lenne-e olyan kedves, hogy levegye nekem. Találtam is egy kedves fiatal nőt.

-          Elnézést az utolsó tej a polc tetején van és nem érem el. Lenne olyan, kedves, hogy…- nem tudtam befejezni, mert rögtön mondta is már.

-          Persze, szívesen

Már a sorra fordultunk be, mikor egy barna hajú srác lazán levette a tejemet és a kosarába dobta.  Legszívesebben nekifutásból ráugrottam volna és elvettem volna azt a nyavalyás tejet, de ez talán nem lett volna ideillő jelenet.

-          Amint látom a fiatalúr, megelőzött minket – kezdte szomorúan -, de van még más fajta tej is.

Igen, nekem van egy furcsa szokásom, hogy csak és kizárólag a kék Mizot iszom meg. Na, ennyit arról, hogy a kedvenc reggelimet fogom enni ma. Így sem volt sok kedvem a mai naphoz, de most már kezd egyre rosszabb lenni. Jobb ötlet híján, vettem kenyeret, felvágottat és három szem almát. A kedvem akkor sem lett jobb, mikor láttam, hogy milyen hosszú a sor. Értem én, hogy reggel van, de nem lehetne két kaszánál többet kinyitni? A sors furcsa fintor ma nap az volt, hogy AZ a srác állt mögém. Teli volt pakolva a kosara és közte volt az ÉN tejecském. Úgy vettem észre nem egyedül volt, hanem két másik haverjával. Már egy ideje álltam egy helybe mikor a felzselézett hajú haverja megszólított.

-          Szia. Furcsa és gyors talán, de nem akarod megadni a számod? – ezt, mint egy édes mosollyal tolta meg.

-          Nem – adtam egy egyszerű választ. Haragszom a kis csapatukra. A tejem…

-          Amúgy tudod, kik vagyunk, - kérdezte kíváncsian. Én végig néztem mind a hármukon, ahogy felveszik a mosolyukat és eszembe jutott. One Direction. Vajon mennyi annak az esélyem, hogy pont egy híres fiú banda csapja le előlem a tejem? Hihetetlenek… Göndör hajúláthatta az arcomon a felismerést, mert újra feltette nekem a kérdését.

-          Még mindig nem akarod megadni neki a számod?

-          Most már még egy ok, hogy nem – mondtam angyalian elmosolyodva és előre fordultam.

-          Mért mi az első és a második ok? – kérdezték kíváncsian. Én meg olyan remek lány vagyok, ami szívemen az a számon, ki is mondtam.

-          Első miattatok, nem tudom a kedvencemet reggelizni, kettő, nem vágyom arra, hogy jó pofizzak és istenítselek, csak mert híresek vagytok.

-          Öhm.. Ebből egyik érvet sem értem – mondta a göndör hajú – miért miattunk?

-          Mert elvettétek előlem az utolsó tejet, pedig én értem oda előbb.

-          Mmikor ott voltam senki nem volt ott.

-          Mert csak elmentem szólni, egy itt dolgozónak, hogy vegye le, mert nem értem fel.

-          De van még ott másik tej is.

-          De én csak a kék Mizot iszom meg.

-          De elmehetsz másik boldba is kék mizot venni.

-          Én már így is el vagyok tévedve, nem akarok még jobban.

-          De – kezdte a barna hajú, de én a közbe vágtam.

-          Mindegy! Nem fogok veletek egy doboz tejen vitatkozni.

Ezután, én előre fordultam és mosolyogva vettem észre, hogy már csak egy ember van előttem.

-          Ha gondolod, megkaphatod a tejünket.

Hátranéztem, felvont szemöldökkel.

-          Már választottam mást reggelinek.

Megszakítva velük a beszélgetést a pénztáros felé fordultam. Kifizettem és a köszönésükre egy „hello”t kinyögtem. Már ott sem voltam a boltban. Sajnálattal állapítottam meg, hogy esik. Utálom Londont! Magamra kaptam a kapucnimat és egy kevésbé forgalmas utcán elindultam haza. Igazából fogalmam sem volt, hogy hol vagyok és hogy hol lakok. Csak úgy mentem amerre sejtettem. Kicsit megijedtem mikor egy kocsi lelassított mellettem. Lehúzódott a sötétített ablaka és a vigyorgó tejlopó bandával találtam szembe magamat.

-          Hazavihetünk?

-          Nem kell.

-          Gyere már!

-          inkább nem.

-          Esik!

-          Na, nem mondod?

-          Merre laksz?

-          Nem tudom.

-          persze.

-          Ne hidd el! – mondtam és elindultam a járdán tovább. Ők meg az én tempómba gurultak tovább mellettem.

-          Hogy érted, hogy nem tudod, hol laksz?

-          Úgy hogy tegnap este jöttem meg Londonba és az utcánkba nincs bolt.

-          Akkor hogy akarsz haza menni?

-          Úgy hogy meg várom, míg odébb mentek és hívok egy taxit.

-          Az mért van, hogy mi itt könyörgünk, hogy haza vigyünk, de nem. De azért taxit akarsz hívni! – kérdezte felháborodva a srác.

-          Úgy, hogy ha a taxisnak bemondom, a címem haza visz. Ha nektek megadom a címem, itt kocsikázunk estig, nekem meg délre haza kéne érnem.

-          Ez fájt! – tette a szívére a kezét a göndör hajú.

A kocsi kicsit felgyorsított, és azt hittem végre elmennek haza. De nem ez történt, csak megállt keresztbe a járdán elzárva a továbbjutásom útját. A felzselézett hajú srác kiszállt az anyós ülésről és kitárta nekem a hátsó ajtót.  Kis hezitálás után beszálltam a göndör hajú mellé a hátsó ülésre.

-          A címet hölgyem? – kérdezte a barna hajú a kormány mögül. Előkerestem a telefont és megmutattam neki.

-          Most feltenném, a kérdést mért van a címetek a telodba, de így érthető. Amúgy Harry vagyok.

-          Én Louis – mondta a sofőr.

-          Én pedig, Zayn – folytatta a felzselézett hajú.

-          Caroline.

-          Hogy tetszik London?

-          Őszintén?

-          Nem, hazudj!

-          Imádom – válaszoltam. Hisz ők kérte, hogy hazudjak.

-          Na és őszintén? – kérdezte Louis.

-          Hát… Eleve rossz pont, hogy nem önszántamból jöttem. második pont, hogy rögtön mindenki lelépet és hátra hagyták nekem az üres hűtőt, a mi otthon nem fordult volna elő. harmadiknak már most esik. Negyediknek, nem tudok elmenni a saját fürdőmbe zuhanyozni.

-          Mért kivel jöttél ki? Most már nem lesz üres, mert bevásároltál. Londonban sokszor esik, de sokszor van szivárvány! és mért nem tudsz elmenni?

-          A szüleimmel. De ezt megeszem és megint üres lesz. A szivárvány indokod nem rossz. És azért, mert ott van az ajtónál egy pók.

Erre mind a három fiúból kitört a nevetés.

-          Te most komolyan egy pók miatt nem mersz bemenni a fürdődbe?

-          Ne nevess már!  - közben megérkeztünk az utcánkba.

-          Na és el sem tévedtünk! – húzta ki magát büszkén Louis.

-          Gratulálok!

-          Szép házatok van.

-          köszönöm – mondtam és közben már szálltam ki.

-          Hallod, bemenjünk leütni neked a pókot? – kérdezte Harry.

-          A pók is állat. És én nem vagyok állatgyilkos!

-          Akkor csak az ablakon kitesszük.

-          Öhm.. Jó, azt megköszönném.

Erre mind a hárman kiszálltak a kocsiból.  Louis még a kocsit is bezárta, míg én kinyitottam az ajtót. Bent a dobozokat kerülgetve felmentünk a szobámba. Kinyitottam nekik a fürdő ajtaját és rámutattam a még mindig ott lévő pókra. Zayn nevetve és engem cikizve kidobta az ablakon pókicát.

-          Kértek valamit? Innit vagy ennit? – kérdeztem udvariasan.

-          Nem akarok izés lenni, de még mi sem reggeliztünk.

-          Akkor reggeliztek velem? – kérdeztem.

-          Persze. Van, választás vagy az van, amit vettél?

-          Az van, amit vettem, meg a kedvenc müzlim, de ahhoz nincs tejem – itt szúrósan a fiukra néztem-, van még csokis és vaníliás puding.

-          Én azt kérek, amit te is eszel – mondta Zayn.

-          Én pudingot! – mondta Harry

-          Én inkább szalámis kenyeret – kezdte Louis és kiment a házból. Kicsit furcsán néztük rá, de arra jutottunk biztos valamit kint hagyott az autóban. Nem is tévedtünk nagyot. Mikor bejött a kék Mizo tej volt a kezében.

-          Ha már itt reggelizünk mis is beleteszünk valamit – mondta hatalmas vigyorral az arcán.

A reggelink nem kis nevetéssel telt. A fiúk végighülyéskedték én meg rajtuk nevettem. Olyan tizenegy körül mentek, el mikor az otthon hagyott haverjuk már negyedszerre hívta őket, hogy hol vannak már az ő reggelijével. Ezután nekiálltam a szobám berendezésének.