3. Fejezet

3.  Fejezet „féltékeny vagyok…”

Na most, hogy már a 3. fejezetet feltöltöttem, már elvárom a komikat.:D Minimum két komit szeretnék kapni és már fel is teszem a 4. fejezetet. Esetleg, ha az semmikép nem jönne össze (ezt sajnálnám), akkor 20 oldalmegjelenítésnél már hozom is az új részt. Hajrá!.:)

A csütörtök reggelem mit tudjuk érdekesen telt. A fiúk kanapéján ébredtem a fiúkkal. Aztán Zayn mint ötlet gaza felmentünk aludni az ő szobájába. Aztán mégis filmet kezdtünk el nézni. Amint újfent elaludtunk. Majd arra ébredtem, hogy hívnak. Természetesen anya volt, hogy jó lenne, ha hazatalálnák, mert már ebé idő is elmúlt. Hát igen. A visszaalvás annyira jól sikeredett, hogy délután egykor még az igazak álmát aludtuk. Mondanom sem kell, anya csak egy kicsit volt kiakadva. Zayn felkelt a telefonom csengőhangjára, így ő is hallotta, hogy haza kéne mennem.  Felajánlotta, hogy elvisz kocsival, és ha gondolom, elmeséli anyunak, hogy filmet néztünk, meg képeket válogattunk és én már annyira fáradt voltam, hogy kölcsönbe vettem egy vendégszobát.  Ez a magyarázó sori tetszet, de úgy gondoltam hatásosabb lesz, ha én mondom, mintha beállítanák egy idegen fiúval, hogy magyarázza el hol voltam este. De a kocsi fuvart azért elfogattam. Most éppen ott tartunk a történetben, hogy ugyanabban a ruhában, amiben tegnap voltunk, és amiben aludtunk battyogunk le a lépcsőn.

Leérve nem látok senkit.

-          Többiek? - kérdeztem a mögöttem lépkedő sráctól.

-          Gondolom, még alszanak. Ők is sziesztáznak- mosolygott. 

Ezután már csak akkor szólaltunk meg újra mikor már a kocsiban ültünk.

-          Remélem, emlékszel, hol lakom, mert én nem – mondtam a sofőrnek. Zayn csak nevetett a kijelentésemen és elindította a kocsit.  Ebből én azt szűrtem le, hogy emlékszik.

-          Majd még csinálhatnánk közös programot – vetette fel az ötletet.

-          Ja, az jó lenne.

A nap most még jobban sütött, mint tegnap, így igazán nyárias idő volt. A pulcsimat kezdtem el levenni, mikor ugyan ezt Zayn is elkezdte. Ez azért volt gázos, mert ő vezetett. Kicsit sem volt halál érzetem mellette. Így kicsit inkább segítettem is neki.

-          Te, hogy kaptad meg a jogsid? – kérdeztem nevetve

-          Jó gyorsan! A pulcsikat dob csak hátra… - mondta a hátsó ülésre célozva. Fordultam hátra, hogy hátradobom mikor megláttam egy plüss mackót a hátsó ülésen.

-          Jaj, de édi mackód van! – mondtam nevetve.

-          Nem az enyém.

-          Hát?

-          közös a srácokkal– mondta póker arccal. Vártam két másodpercet és kitört belőlem a nevetés. Ő se bírta sokáig ő is elkezdett nevetni. Azt már nem tudom, hogy az én nevetésemen vagy máson, de együtt nevettünk. Azonban mikor befordultunk, az arcomra fagyott a mosoly.  Anya elégé mérges volt a telefonba, nem sok kedvem volt haza érni. Végül Zayn lassított és megállt a házunk előtt.

-          Sok siker Mrs. Pink!

-          kösz mackós srác! – cukkoltam a plüss macival. Ezen csak nevetett én meg kiszálltam a kocsiból. Mielőtt elhajtott volna még bátorítóan rámosolygott és elmutatta a hüvely ujját.

**

Örömmel értesítek mindenkit MÉG ÉLEK! Anya megmondta, hogy nem szeretné, ha idegeneknél tölteném az éjszakát ezen túl. Az nem zavarta különösebben, hogy, azért nem is annyira idegenek a srácok.  Végül is hamar megnyugodott. Leginkább, azért mert neki állt főzicskézni. Ez mindig megnyugtatja anyát. Velem ellettében istenien főz. Nekem a vajas kenyér készítés már komoly konyhai tudásnak számít, és nem szeretnék ennél többet elérni.  Le is mentem hozzá rá kérdezni mi lesz a vacsora.

-          Milyen finom dolog lesz a vacsora?

-          vacsoráról jut eszembe, áthívtam a szembe szomszédot, ma. Szóval jó lenne ha te is az asztalnál vacsoráznál velünk rendesen – kezdet bele. Mindig, mikor vendégeket hív én próbálok meglépni, de mindig ott kell lennem velük. Tudtam, hogy ez elől most sehogy sem menekülök, ezért feltettem újból a kérdést, amire az előbb nem kaptam választ.

-          Na és milyen fonom dolog lesz a vacsora?

-          Tekintve, hogy a Sahraéknak van két kis ikrük, krumplipüré, rántott sajt, húsleve és desszertnek somlói galuska.

-          Na, az finom – mondtam és már fel is mentem. Lassan apa is haza ért és már csak a vendégeknek kellet megjönni. Én a szobámban laptopoztam, míg anya be nem szólt, hogy kész a vacsora. Ez annyit jelentett, meg jöttek Sharaék és menyek le. 

Lent egy anyuékkal egyidős házaspár volt és kettő kilenc éves gyerek. Igaz, hogy a fiú és lány létükre rettentően hasonlítottak egymásra. Ugyan olyan szőke hajuk volt, csak Mileynak hosszú derék fölé érő volt, míg Mikenak rövidebb borzos.  Sahra férjét pedig Tedynek hívják, mint kiderült. A vacsora alatt nagyon jól kijöttem a kicsikkel. Arra jöttem rá imádom a gyerekeket. Nagyon jól elbeszélgettem Tedyékkel is, de j volt a gyerekekkel viccelődni.

-          Caroline vigyázhatna rájuk – mondta anya. Erre persze felkaptam a fejem. Nem is figyeltem miről beszélnek, csak a nevem hallatán kezdtem figyelni.

-          Jaj, de jó/ igen – mondták az ikrek.

-          Caroline? – kérdezte Sahra, hogy én mit szólok hozzá.

-          Nem figyeltem, mit kéne csinálnom?

-          Tedy és Sahra holnap elmennének, de nincs, ki vigyázzon a kicsikre. Bevállalhatnád őket egy napra. Reggel elhozod őket este pedig vissza.

-          Szívesen vigyáznák rájuk – mondtam lelkesen.

Ezt le is tisztáztuk. Újra már nem merülhettem a gondolataimban, mert mindig valakivel beszélgettem. Este korán lefeküdtem azzal a tudattal, hogy holnapi nap végére kileszek. Mielőtt elaludtam volna azon gondolkodtam, mit fogunk majd csinálni az ikrekkel.

**

Reggel hihetetlen korán kelletem. Reggel ötkor. Nem büntetik az ilyen korán kelést egyáltalán?  Tekintve, hogy az ikrekért fél hatra kellet mennem, jobbnak láttam időben kelni. Ráérősen felöltöztem, és át battyogtam a szembe szomszédhoz. A kezem még nem ért az ajtóra, mikor az kinyílt. A kopogási lehetőségemet elvéve előlem kedvesen mosolyogtam az ajtót nyitó Sahra felé.

-          Jó reggelt! Na, a kicsik? – kérdeztem mikor láttam, hogy estéiben van már a házigazda. Nem gond ám, hogy még reggelnek sem mondható időben estéiben mászkál.

-          Már jönnek! – mutatott a háta mögé. Lám igaza volt, mert kettő kómás gyerek battyogott le pizsamában és egy párnát ölelve magukhoz. Kaptam egy nagy táskát amiben voltak ruhák, játékok és hasonló és útnak is lettünk bocsátva. még szerencse, hogy szembe szomszédok. Furcsa lenne két pizsamás gyerekkel végigmenni utcákon, úgy hogy még én sem vagyok ébren. A kicsikkel megbeszéltük, hogy minimum délig alszunk még. Miley és Mike bedőltek az ágyamban és már aludtak is. Én a kanapén foglaltam helyet, de pár perc nem telt el és a kis séta után már vissza is aludtam.

Nem az, hogy imádom az ikreket, mert ugyan olyan lusták, mint én, de tényleg imádom őket, mert akkor is keltek fel, amikor én. Az persze természetes, hogy mind a hárman imádjuk a palacsintát is, ezért azt csináltam reggelire (fél tizenegy kor a legfinomabb a reggeli).

-          Na és merre menjünk? – kérdeztem két falat között.

-          Játszótérre! 

-          De én nem tudom, hogy az hol van.

-          Van egy itt a közelben, de az nem jó. Kicsit messzebb van egy atom jó játszótér – mondta izgatottan Mike.

-          Az igazából egy park, de van ott játszótér is. Meg ott lehet labdázni és több játék van ott.

-          Rendben, legyen a park.

A kicsik ennek örömére már el is kezdték kiválogatni azokat a cucokkat amiket vinni akartak magukkal. Közben rájöttem, ők ugyanarról a parkról beszélnek, ahol én a fényképeket csináltam. Hamar el is készültünk.

Az ikrek ugyanolyan kockás inget vettek fel, csak Mike világoskéket Miley pedig halvány rózsaszínt. Ehhez Miley egy kicsit sötétebb árnyalatú rövidnadrágot vett fel, Mike pedig sötétkéket. Hihetetlen milyen kis divatosak voltak, abban a magas szárúban, amit elvettek hozzá.  Előkerestem egy táskát, amibe raktam el szendvicset és innit is. Kisebb gond adódott, hogy eldöntsük, melyik játékokat vigyük magunkkal. Nagy nehezen lebeszéltem őket, arról, hogy az összesest. Olyan fél óra után már ott tartottunk, hogy csak egy gumilabdát viszünk. Nagy nehezen útnak is indultunk. Bár a kicsikkel, az oda út sokkal hosszabb volt, mint mikor egyedül mentem.

Az én ruhám.:D 

Én lazán öltöztem fel. Egy sima kék inget vettem fel, egy fekete csőnadrággal. Kiegészítőnek egy nyakláncot és egy karkötőt vettem fel. Az ingemhez hasonló színű cipőt vettem. A telefonomat a zsebembe dobtam és már késznek is éreztem magam.

A parkban:

Én egy padon ültem és a kicsiket néztem, ahogy hintáznak. Olyan jól eljátszottak, hogy nekem nem sok dolgom volt, csak néha odaszólni, hogy óvatosan. Ránéztem a telefonomra, hogy hány óra. Mikor újra az ikrek felé akartam nézni elsötétült előttem a világ. Vagyis csak valaki a szemem elé tette a kezét.

-          Na, ki vagyok? – kérdezte egy nagyon ismerős hang. Mire megszólalhattam volna, szembe találtam magammal a vigyorgó Zaynt. Aztán észrevettem, hogy mellette, az ikrekkel egyidős lány állt.

-          Sziasztok! – köszöntem vidáman – Hát ti?

-          Jött le a játszótérre Safaaval, a hugomml. Safaa, ő itt egy barátom Caroline. Caroline, ő itt a legkisebb hugom Saffa.

-          Szia Safaa – köszöntem kedvesen neki újra, amit kicsit félénkebben ő is viszonozott.

-          És te, csak így ücsörögsz?

Újfent nem volt időm a válaszra, mert az ikrek futottak ide hozzánk.

-          Nézd Caroline, Mike fogott egy katicát – mondta vidáman Miley.

-          Nem, az ikrekkel jöttem. kicsik, ők itt Safaa és Zayn. Saffa, Zayn, ők pedig Mike és Miley.

Kicsit beszélgettünk így ötösben, mikor Mike kitalálta, hogy labdázunk. Persze, azt is ötösben folytattuk. A három pici nagyon jól elvolt egymással. Miután a labdázást megunták, újra a játszótért rohamozták meg.  Én pedig újra elfoglalatam a helyemet a padon, csak már Zayn társaságában.

-          kistesóid? – kérdezte.

-          Nem. Nincs testvérem. a szembe szomszéd gyerekei és ma én vigyázok rájuk.

-          Pedig nagyon hasonlítotok ám – mondta nevetve.

Nagyon jól elbeszélgettem vele. Elmesélte, hogy miután, haza vitt engem, hívták, hogy ha ma ráér, vigyázhatna a hugára, mert tesó hiánya van Safaanak. Én is elmeséltem a vacsorát, a korán kelést meg az ilyeneket.  Olyan dél körül indultunk útnak, de délután hatkor még mindig a parkban mászkáltunk. Voltunk fagyizni, hamburgerezni és a kistóhoz is elsétáltunk. Jó kis csapatnak bizonyultunk. De nyolcra jönnek az ikrekért és Saffaaék holnap reggel megy a repülőgépük ( Safaanak és anyukájánk), lassan haza kéne menni. Amikor ezt megosztottam a többiekkel, nem az, hogy a kicsik nem örültek neki, de még Zayn is nyafogott.

-          Mond csak, itt nekem kell felnőttként viselkednem, vagy te is összeszeded magad? – kérdeztem a sráctól.

-          De olyan jól elvagyunk.

-          igen tudom, de még vacsorázni is kéne, meg időben haza érni.

-          Akkor megyünk el közösen vacsorázni és időben hazaérünk.

-          De egész nap gyors kaját ettek, kéne valami normális is.

-          Én tudok, egy teljesen normális kajáldát, ahol rendes kaját ehet mindenki.

A kicsiknek annyira tetszett az ötlet, hogy nem volt szívem nemet mondani. Az utcán kisebb hangzavarként vonultunk végig. Félve hogy az egyik kicsi elveszik, úgy mentünk, hogy én fogtam Safaa kezét, Safaa fogta Mike kezét, Mike fogta Miley kezét, Miley pedig Zayn kezét fogta. Zayn álltal ajánlott étterem féle, tényleg nagyon jó volt. Én mondjuk nem igazán voltam éhes ezért csak salátát ettem.

-          Ne mond, hogy te is csak ilyen saláta cucokkat eszel – mondta fintorogva Zayn.

-          Kincsem, egész nap melletted ettem a hamburgerem, a fagyimat… Most csak nem vagyok éhes. Szóval nem akarok sokat enni, hogy tudjak majd vacsorázni, ha éhes leszek – mondta egyszerűen.

-          Ja, tényleg – mondta elgondolkozva – már megijedtem.

Haza fel úgy mentünk, hogy Zayn és Safaa haza kísértek minket és utána mentek csak haza. 

Hihetetlen, hogy a sors mindig összehozz a fiúkkal, vagy éppen csak az egyik banda taggal. A végén azt fogják hinni követem őket, vagy tudom is én. Na, annyi baj legyen.

Az ikrekért pontban nyolckor jött Sahra és én újra élvezhettem a szabadságot. Nem úgy, mintha amúgy nem, de hát ez mégis csak más. A holnapi napomon gondolkodtam, hogy kéne kezdeni valamit magammal. Persze ötletem sem volt. Vagyis volt. Tekintve, hogy csak az öt fiút ismerem akár beszélhetnék velük is programot. Szomorúan kellet rájönnöm, hogy nem is tudom a telefonszámukat. Azt persze tudom, hogy hol laknak. Viszont ha az életemen múlna, se tudnák eltalálni ahhoz a házhoz. Az én tájékozódási érzékem mínuszba van.  Tehát a holnap annyit fogok max. Csinálni, hogy kimegyek a hátsókertbe napozni. Izgalmas lesz.

*Holnap nap. Olyan dél körül:

-          Kicsim – kiabált ki anya a házból.

-          Megyek! – kiabáltam vissza. Hű maradtam a zsúfolt napi tervemhez és tizenegy óta kint sütettem magam a napon.

Beérve már a megterített asztalhoz ültem le. Aranyos családi ebéd volt. Apa öltönyben, anya szép ruhában én pedig bikiniben és a derekamra egy olyan rövidke strandkendőt tekertem. Az ebéd nem volt még kéz anya sürgött forgott a konyhában, addig én apuval beszélgettem.

-          Nem kéne délben napoznod. Délután egészségesebb!

-          De én gyorsan akarok barnulni. jól akarok kinézni.

-          Kinek akarsz jól kinézni? – kíváncsiskodott apa.

-          Hát minden fiúnak – mondtam vigyorogva – Élvezem a szingliségemet!

Apa válasz erre csak az volt, hogy beleprüszkölt a pohárba. Apa alergiás, a fiúkra. De csak a velem egykorú fiú ismerőseimre. Neki már az is baj, ha egyáltalán kapcsolatot tartok az ellenkező nemmel, nem is kell megölelnem vagy bármi. Olyan apás. Nem is próbáltam még neki bemutatni egy fiúmat sem. Nem akar senki sem meghalni. Sem én, sem a pasim se senki.

-          Lassan kész a vacsora – énekelte anyu a konyhából. Válaszolni nem volt időm, mert már hozta is a konyhába a tálat. közben kopogtak az ajtón. Mivel anya már úgyis állt meg minden, ő ment oda ajtót nyitni. Kíváncsi vagyok, ki lehet, pont ebédidőben.

-          Lini téged keresnek! – mondta vidáman anya. Nem kellet elsétálnom az ajtóig, mert a visszaérkező anya mögött megjelent két ismerős arc. Louis és Zayn. Nem kicsit lepődtem meg.

-          Sziasztok! hát ti? – kérdeztem miközben mind a kettőt megöleltem. Sajnálatomra nem láthattam apa arcát az öleléseknél, de a fiúkét igen. Nem volt ellenükre, hogy én bikiniben mászkálok itthon.

-          Szia! Hát még mikor Zayn haza hozott a kocsiban hagytad a pulcsidat.

-          Mi meg gondoltuk, most ráérünk és elhozzuk neked – fejezte be Zayn.

-          Ooo… Köszönöm. Meg is feledkeztem róla – mondtam, miközben Zayn átadta a rózsaszín pulcsimat.

-          Fiúk, nincs kedvetek itt ebédelni? – kérdezte anya vidáman. Hát igen, neki főzés után mindig jó kedve van.

-          Nem is tudom… - kezdte Zayn.

-          Természetesen örömmel elfogadjuk az ebéd meghívást – szólt közbe vigyorogva Louis. Így az én bikinis, öltönyös, szép ruhás családomhoz társult két lazán öltözött fiú is. Bemutatkoztak apunak is, de ő eléggé csúnyán nézett rájuk. Ezen csak mosolyogva megcsóváltam a fejem és a fiúk felé fordultam.

-          És a többieket merre hagytátok?

-          Hát Liam egyik barátjával van fagyizni, Harry és Niall pedig egy gyors kajáldában dekkolnak már reggel óta – felelte készségesen Zayn.

-          Na, és mondd csak hercegnőm, bele halnál, ha egyszer, csak egyetlen egyszer te keresnél minket és nem fordítva? – kíváncsiskodott Louis tettet felháborodással.

-          Ma tényleg akartalak titeket hívni! – mondtam két falat között.

-          Ebben mi gátolt?

-          Az, hogy nem is tudom egyikőtök telefonszámát sem.

A fiúk a fejükre csaptak, hogy tényleg elfelejtették megadni nekem a sajátjukat. Utána Louis megint felháborodott azon, hogy én sem adtam meg nekik. Az ebéd nagyon jó hangulatban telt el. Anya elbeszélgetett a fiúkkal, sőt még apa is próbált valami kedves fórmáját felvenni. Az másik dolog, hogy ez nem igazán sikerült, neki. Ebéd után, anya még elmosogatott és apuval már mentek is dolgozni.  Közben Louist hívták, hogy menjen el, az órájáért, mert elkészült vagy valami ilyesmi. Nem igazán értettem, pedig mondta, hogy mi a helyzet. Összegezve a dolgokat, mindenki gyors elhúzott és én Zaynnel maradtam. Felmentünk a szobámba és az ágyon ülve beszélgettünk.

-          Mióta legutoljára jártam itt sokkal szebb lett – dicsérte meg a szobámat, körbenézve.

-          Tekintve, hogy mikor legutoljára jártál itt, minden dobozokban volt.

-          Hát, de akkor is sokkal szebb – mondta nevetve.

-          És még te nevettél ki a macink miatt?- kérdezte nevetve.

Mielőtt bármit is mondhattam volna Cola (a macim neve) már a kezei közt volt és azt nézte.

-          Ennek hiányzik az egyik füle? Milyen maci ez? – kérdezte furcsa szemmel nézve rá.

-          Ha szépet nem tudsz mondani szegény Colára, akkor inkább semmit – mondtam megsértődve és kikaptam a kezeiből. Megöleltem szegény, megbántott macimat és adtam egy puszit rá, miközben még mindig nem engedtem el a karjaim közül.

-          Féltékeny vagyok a macidra – mondta szomorkásan.

-          De hisz ez csak ez plüss mackó – mondtam nevetve.

-          Nem. Az egy maci, akit TE megöleltél-mondta halál aranyosan.

Ezen tényleg nevetnem kellet. Letettem magam mellé Colát és odébb ültem, hogy nevetve megölelhessem Zaynt. Zayn nevetve viszonozta az ölelésem.

-          El kéne menni valamerre – mondta elgondolkodva, de még mindig nem engedtük el egymást.

-          Jó, csak még előtte felöltözök.

-          Szerintem bikiniben kéne maradnod – mondta és még jobban magához húzott.

-          Aha, te majd pulcsiba, kapucnival a fejeden mászkálsz, mint egy eszkimó én meg melletted bikiniben? – kérdeztem nevetve.

-          Nem! Én is átveszem a fürdőnadrágom…

-          És mégis hova mennénk, ilyen lazán? – kérdeztem nevetve. Közben már azon gondolkoztam mit vegyek fel.