10. fejezet

10. Fejezet Eltűntek?!

Liam szemszöge:

Kicsit félve hagytam magukra a lányokat, de igaza volt Carolinenak. A fiúkkal haza jutni is nehéz lesz, nem hogy még ide-oda sétálgatni.  Zayn, Harry és Louis egymás nyakába karoltak és úgy énekeltek. Egy „sziasztok” nem hagyta el a szájukat, mikor külön váltunk a két lánytól.  Annyira elmerültek az éneklésben/ordibálásban, hogy a hiányzik fel sem tűnt nekik. Ezt a későbbi beszélgetés is igazolja, amit Zaynnel tettünk. Egyszer csak odasétált Niall és közém. Majd a  nyakunkba tette a két kezét.

-          Hol van Caroline?

-          Haza ment.

-          Nélkülünk?

-          igen.

Időnk nem volt reagálni Zayn fogta magát és elindult az ellenkező irányba. Amint leeset, hogy mit csinál gyors utána kaptunk.

-          Hova mész haver?- kérdezte Niall.

-          Carolniet haza kísérem.

-          Zayn! Caroline már otthon van és alszik.

-          Biztos?

-          Biztos – igazából, biztos voltam benne, hogy még nincs otthon, de legalább Zayn előbb haza ér.

Ezután egész „nyugisan” telt a haza út. Ezt most úgy értsétek, hogy nem történt, halálos baleset, nem szökött meg senki és nem lett lelki sebe senkinek. Talán Niall füle kicsit megromlott, mikor Harry belesikított, de azt most nem vesszük figyelembe. Otthon, mindenki bedőlt az ágyába és békésen aludtunk el.

Reggel későn ébredtem. Lebattyogtam a konyhába, ahol kávét kezdtem el főzni. Lassan megérkezett hozzám Niall. Az ő kérésére tojás sütésbe is belekezdtem. Először Harry, majd Zayn csatlakozott társaságunkhoz. Utolsónak Louis jött le a szobájából. Ahogy jöttek az újabb emberek, úgy kellet újból és újból nekiállni a tojássütésnek. A fájdalomcsillapító is gondoskodtam nekik. Ezután merje, valaki az mondani nem gondolok rájuk. Reggel, kávé, fájdalomcsillapító minden várja őket, mire elébrednek.

-          Ez egy jó este volt!

-          Az ám! És nem is volt semmi balhé – mondta büszkén Zayn.

-          De Harry majdnem csinált! – Mondta Niall.

-          Én? Miért? – kérdezte az említett. Én és Niall már tudtunk róla. Mert hát Niall a végén megmentette a helyzetet és hazafelé, Caroline elmesélte a sztori elejét is.

-          Hát, hogy te meg Carolnie kimentetek levegőzni a hátsó ajtón. A fal mellett álltatok, mikor jött két részeg gyerek és leszólították Carolint. Mondták neki, hogy „Tudom, mire vágysz baby!” Erre te meg rögtön mondtad, hogy „Igen? Akkor még mit keresel itt?”  Aztán ez nekik nem tetszet. Elkezdtetek beszólni egymásnak és te meg akartad verni őket. Caroline eléd állt, hogy inkább menjetek be, de te nem akartál. Niall meg pont ment ki levegőzni és levágta a helyzetet. megfogott és behúzta mindkettőtöket.

-          Szép volt pajtás! – pacsizott le Zayn Harryvel. Nem  ám Niall-re lenne büszke…

-          Tudom, hát én már csak jó vagyok.

-          Lányok hazamentek aludni? – kérdezte Louis.

-          Igen? Mert szerinted ott aludtak a clubban?

-          Jöhettek volna velünk haza.

-          Ja, tényleg, amúgy félúton elváltunk. Nektek még csak fel sem tűnt, hogy leváltak tőlünk.

-          Fel kéne hívni őket – nyúlt a telefonjáért Niall.

Még buli előtt mindenki elmentette, mindenki számát.

-          Nem veszi fel Caroline – szólt a szőke.

Ezután még próbáltuk hívni többször is. Már nem csak Niall, de mi is. Nem tudom mi értelme volt, mert ha neki nem veszi fel, akkor nekünk mért venné, de hátha. Aztán próbáltuk Carolinat hívni ő sem vette fel. Bevallom én megijedtem. De szerintem nem csak én, mind a négy fiú. Hosszas telefonálgatásak után megbeszéltük, elmegyünk Carolinehoz, hátha csak alszanak vagy valami.  Ha valahol aludtak az biztos Caroline, mert Carolna elég messze lakik.  

A fiúk olyan gyorsan szedték össze magukat, hogy még nem láttam ilyent. Másnaposan örülök, ha kijönnek a házból most meg két perc alatt a kocsiban ültek. Az odafelé vezető út csöndben telt.

-          Mi van, ha nincsenek otthon? – kérdezte félve Harry.

-          Nyugi haver, tuti otthon fekszenek és harcolnak a másnaposság ellen.

-          Caroline nem másnapos, mert nem ivott.

-          Mindegy.

A ház előtt állva, sokáig kopogtunk. Már nem is kopogtunk, hanem ütöttük az ajtót. Zayn jártasan (!), felmászott a falon lévő apácarácson és be a kinyitott ablakon. Bentről kinyitotta nekünk az ajtót. Idegesen tapasztaltuk, hogy nincsenek itthon. Az ágy be van ágyazva és minden ugyanolyan, ahogy este itt hagytuk. Még a pohár is ott volt a dohányzóasztalon, amiből tegnap ittam.

-          Hol vannak? – kérdezte idegesen Zayn.

-          Szerintetek hazaértek egyáltalán?

-          Szerintem nem. Vagyis semmi nem változott tegnap óta – mondtam elgondolkodva.

-          Mi legyen most? –kérdezte félve Louis.

-          Sétáljunk, el arra, amerre hazajöhettek.

-          Mert szerinted még mindig hazafelé gyalogolnak, vagy mi?!

-          Tudsz jobb ötleted?

-          Esküszöm, legközelebb a szobájukig kísérjük haza, őket! – mondta Niall és már vette is fel a pulcsiját.

Elindultunk az úton amerre jöhetek. Két lehetőség is volt ezért különváltunk. Én és Zayn mentünk jobbra a többiek balra.  Nagyon féltem, hogy merre lehetnek. Amikor elköszöntünk egymástól, nem gondoltam volna, hogy eltűnnek. Azt hinné az ember, hogy pár utcát lazán végig lehet sétálni, de nálunk még ez is lehetetlen.  Zaynn látszott, hogy nincs jól. Nagyon félt ő is. Mi van, ha történt valami? Ha bármi bajuk esik, az az én hibám lesz. Hisz Louis, Harry és Zayn részegek voltak, nem hoztak semmi döntést. Niall azt csinálta, amit én mondtam. És én abba egyeztem bele, hogy menjenek félúttól egyedül haza. Olyan hülye vagyok. Most komolyan olyan sokáig tartott volna, odáig elmenni és vissza? Hisz a fiúk úgyis mentek maguktól.  Biztos vagyok benne, hogyha bárki más döntött volna helyettem, normális döntést hoz és most nem kéne őket keresni. Vajon Zayn haragszik rám? Vagy csak azután fog, mikor már biztosra tudjuk, hogy valami baj történt? Leehet igazából nincs is semmi bajuk. De akkor hol vannak? Nem bírok tovább csendben sétálni és aggódni!

-          Zayn, haragszol rám? – nem mertem ránézni, inkább a lábam elé néztem.

-          Már mért haragudnék rád?

-          Mert én miattam mentek egyedül haza. Én egyeztem be, hogy váljunk ketté.

-          Ne legyél már hülye. Ha akarunk, bárkit hibáztathatunk. Engem, Louist, Harryt, mert részegek voltunk és ezért nem kísértük őket haza, Niallt, mert nem ment velük. Sőt ha akarnám, akár a lányokat is, mert, hogy mért nem hisztiztek, hogy kísérjük haza. Hibáztatni mindig lehet mindenkit. De az igazság az, hogy erről konkrétan senki nem tehet. Bénák vagyunk mind a heten.

Biztos voltam, hogy ezt nem pont így, gondolja, csak engem akar megnyugtatni. Szerintem neki is eszébe jutott, mi lett volna, ha nem részeg. Mi lett volna, ha előbb észreveszi, hogy leváltak tőlünk. Mi lett volna, ha… már megtörtént. Nincs „mi lett volna ha...” már csak reménykedek, hogy tényleg nincs semmi bajuk.

Összetalálkoztunk a három fiúval. Ők sem találtak semmit. Kérdőn néztünk egymásra, hogy most mi legyen.

-          Hívjuk a rendőrséget?

-          Azok csak 24 vagy nem tudom, hány óra után kezdik el keresni az embert.

-          Hívjuk, fel Pault, mit csináljunk – mondtam végső ötletként.

Louis már hívta is a szabadságát élvező testőrünket. Ő mindig segít, ha valami baj van. És most baj van. Hamar lezavarták a beszélgetést.

-          Azt mondja, húzzunk haza, oda megy ő is és meséljük el rendesen mi a szitu.

-          Mennyit fogott fel a te sztoridból?

-          Hogy eltűnt két lány, akik velünk voltak utoljára.

-          Akkor biztos érzi a fontosságát. Induljunk el…